Újpest: zambiai születésű svéd U-válogatott csatár érkezett

2022.07.27. 18:29
null
Kabát Péter a lila-fehérek új szerzeményével, Jack Lahnéval (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest szerződtette a francia másodosztályú Amiens svéd utánpótlás-válogatott csatárát, Jack Lahnét – jelentette be a negyedik kerületi klub a hivatalos honlapján.

A 20 éves, zambiai születésű támadó 2019 óta az Amiens játékosa, a francia klub akkor kétmillió eurót fizetett érte a Brommapojkarnának. Lahne az Amiens színeiben mindössze 18 hivatalos mérkőzésen lépett pályára, ezeken négy gól és egy gólpassz volt a mérlege. Egyszer a francia első osztályban is lehetőséget kapott, 2019 novemberében gólt is szerzett a Montpellier elleni találkozón (2–4).

Lahnét az Amiens rendre kölcsönadta, az elmúlt fél évet a bolgár élvonalbeli Botev Plovdivnál töltötte, de előtte szerepelt átmenetileg a svéd AIK-nál, az Örebrónál és Häckennél is.

Az ifjú futballista az U15-ös korosztálytól kezdődően folyamatosan tagja a svéd utánpótlás-válogatottaknak.

„Remek csapathoz érkeztem, amelyben, úgy gondolom, bőven van potenciál – idézi a centerként és a két szélen is bevethető játékost az Újpest hivatalos honlapja. – Utánanéztem a klub történetének, remek dolgokat olvastam, és láttam, hogy az európai porondon is szerepelhetett a csapat az elmúlt években. Jó egy ilyen nagy múltú csapathoz igazolni. Hallottam már a derbiről is, láttam, hogy mennyit jelent ez a szurkolóknak, nagyon szeretnék majd egy ilyen összecsapáson szerepelni. A játékom legfontosabb eleme a sebességem, valamint az egy az egy elleni szituációk, na meg a munkabírásom. Szeretem a megoldhatatlannak tűnő helyzetekből kihozni a maximumot, és a lényeg, hogy mindig a győzelemért hajtok.”

Az újpestiek közleménye arról nem tesz említést, hogy Lahne kölcsönbe vagy végleg érkezett a klubhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Jack Lahne (svéd, Amiens – Franciaország, legutóbb kölcsönben Botev Plovdiv – Bulgária), Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Csoboth Kevin
(Mol Fehérvár)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Filipovic Marko (Szentlőrinc – legutóbb BVSC), Kádár Tamás (Paksi FC, szabadon igazolhatóként),Jorgosz Kutrumbisz (görög, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Nikola Mitrovics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, Criciúma – Brazília, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kálnoki-Kis Zsombor
(Kazincbarcika), Máté Zsolt (Tiszakécske, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
15 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 12:19