Átigazolás: „A csatár azonnali hatállyal visszatér a Ferencvároshoz”

P. K.P. K.
2023.02.14. 13:39
null
A Viktoria Plzen a honlapján jelentette be, hogy Fortune Bassey visszatér a Ferencvároshoz
A cseh élvonalban 2. helyen álló Viktoria Plzen a hivatalos honlapján jelentette be, hogy felmondta a Ferencvárostól ősszel érkezett nigériai Fortune Bassey kölcsönszerződését, így a csatár visszatér a magyar klubhoz.

 

„Fortune Bassey a jövőben nem a Viktoria Plzenben folytatja a pályafutását. Közös megegyezéssel felbontották a kölcsönszerződését és visszatér a Ferencvároshoz” – írja az fcviktoria.cz.

A 24 éves támadó tavaly télen egy másik cseh csapattól, az SK Dynamo Ceské Budejovicétől érkezett az NB I-be, 2024-ig írt alá a Ferencvároshoz, amelynél 18 tétmeccsen négy gólt szerzett, de a nyáron visszakerült kölcsönbe Csehországba. A Viktoria Plzenben 12 bajnokin egy gólt ért el, és játszott öt Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen is (azokon gólt nem szerzett), de januárban a szakmai stáb nem vitte el Basseyt a csapat spanyolországi edzőtáborába, a tartalékegyütteshez irányították.

„Most megszületett a megállapodás a kölcsönszerződés megszüntetéséről, a játékos azonnali hatállyal visszatér a Ferencvároshoz” – nyilatkozta a cseh klub honlapjának Daniel Kolár sportigazgató.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők: Nikolai Baden Frederiksen (dán, Vitesse – Hollandia)
Kölcsönből visszatér: Fortune Bassey (nigériai, Viktoria Plzen – Csehország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs,
Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Simone Trimboli (olasz, Sampdoria – Olaszország)
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd, onnan ETO FC Győr), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Union Berlin – Németország), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország, legutóbb kölcsönben NK Maribor – Szlovénia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti)

 

 

Legfrissebb hírek

BL- és El-selejtezők: az ETO a Klaksvíkkal, a Fradi a Zsolnával is találkozhat

Bajnokok Ligája
48 perce

A távozó Robbie Keane érzelmes levélben búcsúzott a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
20 órája

Férfi kézi: számos bizonytalan tényező nehezíti a pénzügyi tervezést az FTC-nél

Kézilabda
21 órája

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
22 órája

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:12

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:08

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 22:12
Ezek is érdekelhetik