KTE: távozott a csatár – új klubja már be is jelentette

Vágólapra másolva!
2023.02.07. 08:59
Három hete már beszámoltunk róla, hogy a KTE NB I-es labdarúgócsapata már nem számol a montenegrói csatárral, Uros Djuranoviccsal, aki azóta meg is találta új csapatát.

A szerb FK Kolubara bejelentette, hogy szerződteti a Kecskemétről távozó montenegrói csatárt, Uros Djuranovicsot. A támadó tavaly nyáron ugyanettől a klubtól érkezett az NB I-be, de a magyar élvonalban 11 meccsen csak 304 perc jutott neki, egy gólt szerzett. A Kolubarában viszont a 2021–2022-es idényben a csapat házi gólkirálya lett 13 találattal, ezért is térhetett vissza és a Vojvodina elleni szombati bajnokin már pályára is léphet.

Érdekesség, hogy a 16 csapatos szerb élvonalban 9. helyen álló Kolubara már a második játékost szerződtette a télen a magyar első osztályból, ugyanis korábban a középpályás Szlobodan Szimovics is ehhez a klubhoz igazolt Kisvárdáról.

A Kolubara bejelentése Djuranovicsról


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Nikitscher Tamás
(Pécsi MFC), Polyák Kristóf (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérnek: Hadaró Valentin (Pécsi MFC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Győri Ábel, Major Szabolcs
Kiszemeltek: –
Távozók: Uros Djuranovics (montenegrói, FK Kolubara – Szerbia), Sági Milán (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Pejovics Danilo (szerb-magyar, Pécsi MFC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Szabó Levente (Mol Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
6 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik