MTK: Zuigébert és Zsórit kölcsönadja, Nagy Zsombort visszahozza a klub

2023.12.20. 18:53
null
Budafokra kerülhet kölcsönbe Zsóri Dániel (Fotó: Koncz Márton)
Az MTK Baráti Körnek nyilatkozott a téli átigazolási időszakkal kapcsolatos tervekről Dr. Selei András, a labdarúgó NB I-ben érdekelt MTK Budapest klubigazgatója.

„Nagyjából olyan félév volt, amilyet elterveztünk. Nagyon sok a hasonló képességű csapat és sokszor a szerencse dönti el a mérkőzést. A helyezéssel és a pontszámmal elégedettek lehetünk. Jó a csapatszellem és az öltözői hangulat, amit nagyon fontosnak tartunk a kiegyenlítettség miatt” – értékelte csapata őszi szezonját Dr. Selei András, majd elmondta, hogy két érkező és két támadó várható a téli transzferidőszakban.

„A 25-ös létszámhoz ragaszkodunk, erre figyelünk. Nagy Zsombort visszahozzuk Szegedről. Egy nagyon jó csatárt szeretnénk hozni, de konkrét nevet még nem tudok mondani, tárgyalásban vagyunk, de csak olyan játékos fog érkezni, akiben teljesen biztosak vagyunk, télen ez nem könnyű. Zuigéber és Zsóri kölcsönbe megy, Zuigéber Szegedre, Zsóri nagy eséllyel Budafokra” – mondta a klubigazgató.

Zuigéber Ákos eddig öt meccsen mindössze 108 játékpercet kapott az NB I-ben, ez idő alatt gólt nem szerzett. Zsóri ennél valamennyivel több időt, 10 meccsen 456 percet töltött a pályán, de gólt ő sem szerzett a bajnokságban.


Az állás
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25