Tímár Krisztián szerződést hosszabbított Nyíregyházán

2024.06.24. 16:17
Tímár Krisztián 2026-ig hosszabbított (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
Tímár Krisztián vezetőedző meghosszabbította szerződését a labdarúgó NB I-ben újonc Nyíregyháza Spartacus csapatánál.

 

A klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a tavaly nyáron érkező szakvezető megállapodása még érvényes volt, ennek ellenére 2026 nyaráig meghosszabbították.

„Nagyon örülök, hogy folytathatom a megkezdett munkát, várom az élvonalbeli szereplést. Bízom a csapatban, és remélem, hasonlóan sok örömet szerezhetünk szurkolóinknak, mint a legutóbbi idényben. Jólesik, hogy a klub vezetése bízik bennem, szeretném ezt továbbra is meghálálni” – nyilatkozta Tímár Krisztián.

„Az elmúlt hetekben jeleztük, hogy Tímár Krisztiánnal képzeljük el a folytatást. Egyértelmű, hogy egy sikeres évet tudhatunk magunk mögött közösen, ezért is tartottuk fontosnak, hogy megállapodjunk. Bízunk benne, hogy az NB I-ben is eredményesen irányítja majd a csapatot” – mondta Fekete Tivadar sportigazgató.

A 44 éves tréner irányításával a Nyíregyháza bajnok lett az NB II-ben, a Mol Magyar Kupában pedig az elődöntőig jutott. A nyári felkészülést egy héttel ezelőtt kezdte a csapat, amely vasárnap Ausztriába utazik edzőtáborozni.

 

Legfrissebb hírek

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
19 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17