A többiek azt mondták, helyezhettem volna még – Vágó élete legnagyobb gólját lőtte

N-P. T.N-P. T.
2024.08.10. 08:51
Vágó Levente ünnepel (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 3. fordulójának nyitányán a Kecskeméti TE hazai pályán 1–1-re végzett a vendég Debreceni VSC-vel. A találkozó után a mérkőzés egyik bombagólját szerző Vágó Leventével beszélgetett az NSO Tv stábja.

Vágó Levente szerint bár fél órát emberelőnyben játszottak, értékes pontot szereztek.

„Büszke vagyok a társaságra, hogy ilyen jó volt a hozzáállás. Komoly játékot is mutattunk be véleményem szerint, nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mi domináltunk a meccsen, az történt a pályán, amit elterveztünk. Picit úgy érzem, hogy a semmiből rúgta a Loki a gólt, de nagyon jókor egyenlítettünk, úgy mentünk be a szünetre. Utána segített minket az emberelőny, megpróbáltuk a szélre kivinni a labdákat, jöttek a beadások, de sajnos hiányzott a második gólunk. A befejezésekben még fejlődni kell, megyünk előre, ugyanígy kell hozzáállni, és meglesz a gyümölcse.”

Videónkban beszél még a fantasztikus találatáról; megtudjuk, kinek üzent a gólöröme során, és azt is, ez volt élete legnagyobb gólja.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Debreceni VSC 1–1 (1–1)
Kecskemét, Széktói Stadion, 3835 néző. Vezette: Csonka
Gólszerző: Vágó (45+2.), ill. Domingues (19.)
Kiállítva: Ferenczi (62., DVSC)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: legyőzte a Qarabagot a Ferencváros

Labdarúgó NB I
10 perce

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
6 órája

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
23 órája

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:47

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03
Ezek is érdekelhetik