Szakály Péter: Feladatom, hogy újra vonzóvá tegyük a klubot!

Vágólapra másolva!
2024.11.22. 18:39
Fotó: Török Attila
Szakály Péter, az Újpest FC játékosmegfigyelője szerint a mostani generációnak nem vonzó a lila-fehér klub, amelynél egyelőre távlati cél a bajnoki cím.

 

Szakály Péter az m4sport.hu-nak adott interjúban elmondta, nehéz helyzetben vette át az új tulajdonos tavasszal az Újpestet, hiszen egy kiesés ellen harcoló együttest kapott meg. Teljesen új keretet kellett kialakítani, vagyis volt dolga bőséggel a vezető játékosmegfigyelőnek is.

„Alapokról kellett indulni, egy remek új projekt új embere lehettem, de nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz az első munka a futballkarrierem után” – nyilatkozott Szakály Péter.

Hozzátette, a helyzetet bonyolította, hogy az Újpest nyáron edzőt is váltott, Mészöly Géza helyett Bartosz Grzelak lett az új tréner. Így Szakály Péterék csapatának is váltania kellett, mert az új szakembernek másféle játékosokra volt szüksége, de számára ez nem jelentett nagy gondot, hiszen játékosként hozzászokott ahhoz, hogy gyors döntéseket kell hozni.

„A legnehezebb része az volt, hogy tizenöt olyan jó játékost találjunk, akik passzolnak egymáshoz a pályán és az öltözőben is. A közösen pályán vagy azon kívül eltöltött idő határozza meg a játékoskapcsolatokat” – fogalmazott, jelezve, sokat dolgozott velük Kovács Zoltán, aki korábban Fehérváron felépített már egy hasonló rendszert.

Szakály Péter kiemelte, hogy elsősorban a védelem kialakítása volt a cél, épp ezért a kapus után, hátvédeket szerződtetett a csapat. Volt olyan játékos, akit nem tudott megszerezni az Újpest, így felmerült, hogy vonzó-e a klub a játékosok számára.

„Nekem anno az volt, a mostani generációnak nem annyira, nekünk is feladat, hogy újra vonzóvá tegyük a klubot. Ezért is akartunk olyan húzóneveket szerződtetni, akiknek a megszerzése eloszlatja a bizonytalanságot. Ez is egy jó üzenet, hogy itt elkezdődött valami” – jelentette ki Szakály Péter, aki szerint Újpesten van egy csapatnyi jó játékos, de a bajnoki címet egyelőre távlati célnak nevezte.

 

Legfrissebb hírek

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
20 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik