MTK: Kosznovszky iránt angol klubok is érdeklődnek; Katát csak külföldre adnák el

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.24. 10:46
Kosznovszky Márk (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK klubmenedzsere, Polyák Balázs az M4 Sportnak beszélt a klub két játékosának lehetséges jövőjéről. Mint mondta, Kosznovszky Márk iránt Angliából és más országokból is érdeklődnek, míg Kata Mihály esetében abban biztos, hogy magyar klubnak nem szeretnék értékesíteni a játékjogát, inkább egy nyugat-európai folytatást tudna elképzelni.

Az elmúlt napokban a Football Insider nevű portál cikkezett arról, hogy a 22 éves Kosznovszky Márk iránt Angliából érdeklődnek, a második vonalban (Championship) szereplő Norwich City és Blackburn Rovers is szerződtetné. Polyák Balázs az M4 Sportnak telefonon megerősítette a pletykákat, hozzátéve azt is, hogy más országokból is akadnak kérői a fiatal játékosnak: „A futbalisták a jelenlegi státuszukban azzal, hogy a csapat jól szerepel, természetesen érdekesebbek. Sok olyan korban lévő játékosunk van, aki a kora és a teljesítménye miatt felkeltette az érdeklődést, nálunk magasabban jegyzett kluboknál is. Ettől függetlenül az elsődleges, hogy a csapat a lehető legjobb eredményt érje el a bajnokságban. Nem célunk értéken alul kiárusítani a játákosokat, de támogatjuk a céljaikat, közös úton próbálunk haladni. Márk az idei teljesítményével kivívta a rangot, hogy az NB I-ben kiemelkedő játékosnak számít. Most épp abban a helyzetben van, hogy azért küzd, hogy a felnőttválogatottba is bekerüljön, amire reális esélye van. Természetes, hogy egy ilyen játékosért vannak érdeklődők, nemcsak Angliából, hanem más országokból is” – mondta.

Kata Mihállyal kapcsolatban az MTK klubmenedzsere biztosított mindenkit, hogy magyar klubnak semmiképp sem szeretnék eladni a 22 éves középpályást: „Neki is megvan a saját elképzelése, én viszont csak a klub álláspontjáról szeretnék beszélni: közösen dolgozunk a karrierjén, a klub nem gondolkodik abban, hogy Magyarországon értékesítse a játékjogát – szögezte le Polyák Balázs. – Én a vele való egyeztetések alapján azt gondolom, ő is Nyugat-Európában képzelné el a jövőjét, ha innen továbblép. Meglátjuk, merre tudunk vele haladni. Nem elsődleges célunk, hogy a téli átigazolási időszakban bármelyik játékosunk váltson, ettől függetlenül mindig vannak ajánlatok, amire vagy a játékos, vagy a klub nem tud nemet mondani."

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
20 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik