Gól nélkül maradt harmadik felkészülési mérkőzésén a Debrecen

2025.01.20. 15:17
Döntetlent játszott a Debrecen (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott hétfőn az északmacedón Sztrugával Belekben.

MÁSODIK EDZŐMÉRKŐZÉSÉT játszotta Törökországban a DVSC, hétfőn a kétszeres északmacedón bajnoki címvédő FC Sztruga volt az ellenfele. Múlt szerdán a szerb Partizan elleni 1–1 alkalmával biztató teljesítményt nyújtott a Loki, mezőnyben és támadásban is egyenrangú ellenfele volt a belgrádi gárdának. A végeredmény ezúttal is döntetlen lett, a találkozót a rehabilitációjukat végző játékosokon túl kisebb sérülés miatt Bárány Donát, Brandon Domingues és Krisztijan Malinov is kihagyta, Lang Ádám viszont bemutatkozott.

A 3. percben Hegyi Krisztián szép védése volt az első feljegyezendő jelenet, majd egyre aktívabb lett a DVSC, de több próbálkozást is blokkolt az ellenfél védelme. A 22. percben Dzsudzsák Balázs nem sokkal lőtt mellé, idővel egyre nagyobb fölénybe került a Debrecen, ennek ellenére a szünetig nem esett gól, sőt Hegyinek óriási bravúrt kellett bemutatnia ziccerben a játékrész végén. A szünet után jöttek a cserék, a játék képe nem változott, inkább a DVSC birtokolta a labdát, de sok helyzet nem alakult ki. A 62. percben Kocsis Dominik távoli lövése kerülte el a kaput, majd hét perccel később Vajda Botond találta el 19 méterről a bal kapufát – a labda a gólvonalon gurult végig keresztbe, végül tisztázott a védelem. Az összecsapás további része leginkább a mezőnyben zajlott, maradt a 0–0, pénteken a szerb Radnicski ellen zárja a törökországi edzőtábort a Loki.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Sztruga (északmacedón) 0–0
DVSC: Hegyi – Vajda B., Dreskovics (Hofmann, a szünetben), Lang (Kocsis G., a szünetben), Ferenczi – Youga (Sztojkovics, a szünetben), Szűcs T. (Polozsij, 62.) – Kocsis D., Szuhodovszki (Djurasek, 57.), Dzsudzsák (Egri, 57.) – Shedrach (Szécsi, a szünetben). Vezetőedző: Nestor El Maestro

A DEBRECENI VSC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 11–25., Törökország
Felkészülési mérkőzések
Itthon (Pallagon)
Január 9.: DVSC–UTA Arad (romániai) 1–2 (Domingues)
Törökországban
Január 15.: DVSC–Partizan Beograd (szerb) 1–1 (Szuhodovszki)
Január 20.: DVSC–Sztruga (északmacedón) 0–0
Január 24.: DVSC–Radnicski (szerb)

 

Legfrissebb hírek

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
52 perce

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
17 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
18 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
21 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
22 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
23 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00