Máté Csaba: Dzsudzsák nem telepszik rá az öltözőre

M. B.M. B.
2025.01.16. 16:26
Máté Csaba (Fotó: Török Attila)
Az M4 Sportnak adott nagyobb hangvételű interjút Máté Csaba, aki legutóbb a Debrecen vezetőedzőjeként tevékenykedett.

A korábban a Ferencvárost is irányító tréner szerint még mindig ő ülne a DVSC kispadján, ha megnyerték volna a Nyíregyháza elleni első bajnokit.

Nagy tervekkel és motivációval mentünk oda. A fogadtatás is pozitív volt. Az elején világossá tették nekünk, hogy három olyan csapat van, amely ellen mindenképpen nyerni kell: a Fradi, a Nyíregyháza és a Békéscsaba. A kupában legyőztük a csabaiakat, majd jött a nyíregyházi meccs, amiben bármi benne volt. Éreztük, hogy lökést adhat a csapatnak a győzelem, de vissza is vetheti a vereség, és sajnos ez utóbbi történt. Utána jött két újabb bajnoki, amelyeket ugyancsak egy-egy góllal elveszítettünk” – emlékezett vissza rövid debreceni regnálására Máté Csaba. Az 55 éves tréner visszagondolva amondó, hogy lehetett volna rámenősebb, amikor a hiányposztokra kerestek játékosokat.

Ezt követően szóba került a klub életében meghatározó szerepet játszó Dzsudzsák Balázs személye is.

„Lehet, hogy van, akit nyomaszt más személyisége, de Dzsudzsák nem telepszik rá az öltözőre vagy emberekre. Nagy érzelem dúl benne, vannak néha kitörései, de nincs negatív hatása a csapatra” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy szerinte a veterán labdarúgó a jövőben a klub vezetésében is szerepet vállalhat majd.

Ezek után szóba került többek között a jövő is, mellyel kapcsolatban Máté azt mondta, hogy a közelmúltban nem keresték valami sűrűn munkaügyben.

„Nem szabad félni attól, ami jön, meglátjuk, hogy mit hoz az élet. Kis Károly paksi exkollégámat tudom említeni, az év edzője volt, aztán ötödik lett, majd távozott és azóta nem dolgozik az élvonalban – mondta Máté Csaba. – Nincs menedzserem, itthonra talán nem is kell. Ha külföldire akarsz menni, akkor az más kérdés. De kevés a hely. Régen a játékosok, amikor befejezték a futballt, nyitottak egy üzletet, ma azonban mindenki a fociban akar maradni. Rengeteg szerepkör van és a játékosok nagy része nem ért máshoz, csak a futballhoz. Itthon is ez a helyzet. Az NB II-ben is megtisztelő dolgozni, ám nagy a konkurencia. Ezért fontos az, hogy akinek van állása, az becsülje meg, tegye a dolgát, mert az a legszebb ajándék.”

 

 

 

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Debrecenből került 19 éves belső védő a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:31

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32
Ezek is érdekelhetik