NS-infó: a Debrecen a Rapid Wien volt csapatkapitányával erősíthet

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2025.01.08. 10:05
Maximilian Hofmann (jobbra) 2013 óta tagja a Rapid Wien első csapatának (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a DVSC labdarúgócsapata tárgyalásokat folytat a Rapid Wien korábbi csapatkapitányával, a 31 éves osztrák védővel, Maximilian Hofmann-nal.


 

Információink szerint a DVSC ezen a télen a középpályája után (Amos Youga és Krisztijan Malinov érkezett korábban) a védelmét is szeretné jelentősen megerősíteni. Az egyik jelölt a posztra a 31 éves osztrák belső védő, Maximilian Hofmann, akivel értesüléseink szerint előrehaladott egyeztetéseket folytat a klub.

Hofmann a teljes profi pályafutását a bécsi Rapidnál töltötte, a klub utánpótlásában nevelkedett, 2013 óta az első csapat tagja, amelynek volt a csapatkapitánya is. 191 meccsen szerepelt az osztrák élvonalban, három gólt szerzett. A jelenlegi idényben nyolc meccsen játszott, de az utóbbi időben kevesebb lehetőség jutott neki. A Loki új vezetőedzője, Nestor El Maestro korábban dolgozott Ausztriában, így ismerheti a védőt.  

Úgy tudjuk, a Lokival hírbe hozott svájci Francois Moubandje ugyanakkor nem szerepel a kiszemeltek között, de egy középhátvéd még érkezhet Hofmann mellett is és a támadósorba is jöhet erősítés, illetve arról beszámoltunk már, hogy Adam Jakubech személyében egy kapust tesztel a DVSC. Ugyanakkor arról nincs szó, hogy Bárány Donátot eladná a klub (angol fórumokon a Barnsley FC-vel hozták hírbe, de nem folynak tárgyalások a távozásáról).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Krisztijan Malinov (bolgár, KV Kortrijk – Belgium), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia, kölcsön után végleg), Amos Youga (közép-afrikai-francia, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérők: –  
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Maximilian Hofmann (Rapid Wien), Adam Jakubech (szlovák, szabadon igazolható, legutóbb Lille OSC – Franciaország, próbajáték), Lang Ádám (Omonia – Ciprus)
Távozók: – 
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Meldin Dreskovics (montenegrói)

 


 


 


 


 


 

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
19 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
19 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
20 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
22 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50