Távozik Sallói István a ZTE-től, és leköszön Végh Gábor elnök is – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
2025.06.10. 11:17
null
Balra Sallói István, jobbra Végh Gábor (Fotó: Török Attila, 2023)
Végh Gábor leköszön a ZTE FC elnöki pozíciójáról, és a jövőben új szerepkörben támogatja tovább a klub munkáját. Távozik Sallói István sportigazgató és Mocnek Mária ügyvezető igazgató is – derült ki a klub hivatalos honlapján kedden megjelent közleményből.

„Egy fantasztikus utazás ért ma véget számomra – fogalmazott Végh Gábor a közleményben. – Tizenegy év, több százezer megtett kilométer, több ezer ledolgozott munkaóra, több százmillió forint támogatás, szinte minden területet érintő infrastrukturális fejlesztés. Különösen büszke vagyok az atlétikai edzőpályánkra, az Ostoros csarnokra, a shop és a múzeum létrehozására, de tulajdonképpen bármelyik területet említhetném. Mégis, ezeknél az építkezéseknél is fontosabb, hogy egy kilátástalannak tűnő csődközeli helyzetből egy gazdaságilag és pénzügyileg stabil klubot építettem. Egy olyan klubot, amely 105 éves történelme során először tudott NB II-es bajnokságot és Magyar Kupát nyerni, és immár a hetedik idényét kezdheti meg az NB I-ben. Büszke vagyok női és utánpótláscsapatainkra is. Döntésemet a klub érdekeit szem előtt tartva hoztam meg, azzal a reménnyel, hogy ezzel egy még ígéretesebb, még nagyobb sikerek felé vezető út teremthető meg.”

A klubvezetés új struktúrájának kialakítása folyamatban van, ennek részleteiről a közeljövőben adnak hivatalos tájékoztatást – zárul a közlemény.

A ZTE 34 ponttal a 10. helyen végzett a legutóbbi NB I-es bajnokságban, három ponttal megelőzve a 11., már kieső Fehérvárt.

 

Legfrissebb hírek

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:09

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13