A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsalklub új vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2025.07.11. 11:12
null
Marko Perics veszi át a veszprémi futsalcsapat irányítását (Fotó: Facebook/ Vehir.hu Futsal Veszprém)
A szerb válogatott korábbi csapatkapitánya, Marko Perics lett a magyar bajnok veszprémi futsalcsapat új vezetőedzője – közölte a klub pénteken a Facebook-oldalán.

Azt írták, Marko Perics játékosként hazája mellett Azerbajdzsánban és Grúziában is bajnoki címet ünnepelhetett, valamint Bajnokok Ligája-bronzérmet is szerzett.

A 41 éves szakember edzőként előző csapatával, a Loznica Grad együttesével – ahol korábban játékosként is meghatározó szerepet töltött be – az elmúlt két évben egyaránt megnyerte a szerb bajnokságot és a nemzeti kupát, miközben a BL-ben egészen az elitkörig jutott.

A közleményben idézték Rajki Tamást, a veszprémi klub ügyvezetőjét, aki szerint Marko Pericset játékosként és edzőként is a küzdőszellem, a szenvedély, a kitartás és a magas szintű taktikai felkészültség jellemezte. Ezek az értékek tökéletesen illeszkednek a veszprémi klub szemléletéhez és céljaihoz, ezért esett rá a választás – indokolt.

Az új vezetőedző első hivatalos nyilatkozatában megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Veszprém vezetőedzőjeként dolgozhat. Céljaként a bajnoki címvédést és a Magyar Kupa elhódítását jelölte meg.

Perics irányításával jövő héten kezdi meg a veszprémi csapat a felkészülést a 2025–2026-os idényre. Az együttes augusztus 26. és 31. között Görögországban lép pályára a futsal BL előselejtezőjében, ahol csoportjában a házigazda AEK FC mellett a norvég Sjarmtrollan IL és az angol Bolton FC szerepel még. A következő körbe csak a csoport győztese jut.

 

Legfrissebb hírek

Lezárultak a negyeddöntők a futsal Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
9 órája

Ibériai csatát rendeznek a futsal Eb döntőjében

Minden más foci
2026.02.04. 22:29

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik