Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
2025.07.27. 12:10
null
Fotó: Kovács Péter
Kuttor Attila vezetőedző ígéri, az első NB I-es évadát kezdő Kazincbarcika az utolsó leheletéig küzd a bajnokságban – az abszolút újonc a Puskás Akadémia otthonában rajtol.
 

Klubtörténeti mérkőzésre készül a Kazincbarcikai SC: fennállása első NB I-es meccsét játssza vasárnap este a Puskás Akadémia vendégeként. Legutóbb a Balmazújváros szerepelt abszolút újoncként az akkor még OTP Bank Ligában, s az akkor szebb napjait élő Videoton pályaválasztásával 1–1-es döntetlennel rajtolt – bár mindenki győzelemre játszik, alighanem a borsodiak elfogadnák, ha az előző kiírás ezüstérmesének otthonában pontot szereznének. 

„Nem szoktam azt mondani, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés, inkább úgy  fogalmazok, majd a tétmérkőzéseken kiderül, hogyan nézünk ki – idézi a kbsc.hu Kuttor Attilát, a csapat vezetőedzőjét. – Annál többet nem tudunk tenni, mint hogy mindent megteszünk, kíváncsian várjuk, ez mire lesz elég az első osztályban. Annak is megvan az előnye, hogy mindenki a sor végére vár minket, és első számú kiesőnek vagyunk elkönyvelve, de nem szeretnénk beváltani ezt a jóslatot. Harcolunk az utolsó leheletünkig, szeretnénk szép futballt bemutatni, hétről hétre fejlődni. Olyan bátor játékot képzelünk el, amellyel eredmények is párosulnak.”

A Puskás Akadémia az Arisz Limassol ellen 3–2-re elveszített Konferencialiga-mérkőzés után várja a bajnoki rajtot, és minden bizonnyal frissít a csapatán, mivel a csütörtöki visszavágón hazai pályán ki akarja vívni a továbbjutást. A felcsútiakkal kapcsolatban úgy értesültünk, két fiatal szerződtetését tervezik: hazacsábítanák egykori akadémistájukat, Kern Martint a Sturm Graztól, továbbá Szép Mártont a Bayer Leverkusentől, mindkettőjükért ajánlatot tettek.

NS-tipp
Mivel fontos nemzetközi meccs vár csütörtökön a Puskás Akadémiára, jót tenne a csapat önbizalmának, ha sikerrel rajtolna a bajnokságban – a teljesen átalakuló KBSC ellen minden esélye megvan a három pont megszerzésére, egygólos hazai győzelmet várok.
(Borsos László)

LABDARÚGÓ NB I 
1. FORDULÓ
16.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Paksi FC–ETO FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
20.00: Puskás Akadémia FC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17