Új cégvezető érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.07.23. 11:01
null
Tóth Péter (Fotó: DVSC.hu)
Tóth Péter lett a DVSC Futball Zrt. új cégvezetője – adta hírül szerdán a klub hivatalos honlapján.

A klub hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint Tóth Péter július 3-án kezdte meg munkáját a DVSC új cégvezetőjeként. A debreceni származású szakember több mint 15 éve tevékenykedik a nemzetközi üzleti szférában, kiemelten spanyol partnerekkel együttműködve.

Mint írták, Tóth Péter tanulmányait Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban végezte, majd diplomáját a Debreceni Egyetemen szerezte. Felsőfokú nyelvtudással rendelkezik spanyol, olasz és angol nyelvből, ami meghatározó szerepet játszott abban, hogy sikeresen működjön közre több európai és dél-amerikai üzleti projektben.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy átvehetem szülővárosom egyik legfontosabb intézményének, egy ilyen nagy múltú különleges klubnak, a DVSC-nek az irányítását – idézte a klub hivatalos honlapja az cégvezetőt. – A célom, hogy a DVSC a pályán kívül is erős, szervezettségben és innovációban a legmagasabb szintet képviselő szervezetként működjön, továbbá nemzetközi szinten is tovább erősödjön.”

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
23 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10