Reszkethetnek a Megyeri úton, érkezik Tóth Barna!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.08.10. 12:13
null
Márciusban 6–1-re nyert nyert a Paks hazai pályán az Újpest ellen, Tóth Barna négy gólt szerzett (Fotó: Árvai Károly)
Első három élvonalbeli gólját az Újpest ellen szerezte Tóth Barna, mi több, élete mérkőzése is a lila-fehérekhez köthető. A paksiak támadója szeret a Szusza Ferenc Stadionban futballozni, és reméli, csapata vasárnap ismét jó eredményt ér el.

Ez teljesen más helyzet, mint az előző héten. A Paksi FC július 31-én kitűnő teljesítményt nyújtva 1–1-es döntetlent játszott az NK Maribor vendégeként, és mivel az első meccsen 1–0-ra legyőzte, bejutott a Konferencialiga-selejtező harmadik fordulójába. Három nappal később Kisvárdán szerepelt az együttes, sokan arra számítottak, a rengeteg utazás nyomot hagy a futballján, ám a továbbjutás adott akkora lökést, hogy az újonc ellen is jól játszott, mi több, 5–1-re kiütötte. Csütörtökön a Polisszja Zsitomir ellen a szlovákiai Eperjesen lépett pályára Bognár György vezetőedző csapata, s 3–0-s vereséget szenvedett a Kl-párharc első találkozóján ukrán riválisától, így a vasárnapi, Újpest elleni rangadóra sikerélmény nélkül utaznak Tóth Barnáék. A paksiak harmincéves támadójáról tudni érdemes, hogy Újpesten nevelkedett, első NB I-es gólját olyan színű szerelésben szerezte, amilyenben mindig is szerette volna, élete legjobb meccsét pedig Pakson játszotta, éppen az Újpest ellen.

„Csalódott vagyok, hogy a Zsitomir elleni mérkőzésünk így alakult, de el kell ismerni, ellenfelünk jobb volt nálunk – tekintett vissza a hétközi kupamérkőzésre Tóth Barna. – Nem egyszerű jó teljesítményt nyújtani, ha folyamatosan úton vagyunk, de nem fognám erre a három nullás vereséget. Nyilván más lelkiállapotban vagyunk, amikor sikeres mérkőzés után jön a következő feladat, ugyanakkor mindkét helyzetből lehet erőt meríteni. Biztos vagyok benne, vasárnap pörgős bajnoki meccset játszunk, az Újpest jól erősített, hasonló erőt képvisel, mint azok a csapatok, amelyekkel a nemzetközi porondon találkoztunk. Hogy az első NB I-es gólom a lilákhoz köthető? Emlékszem, kétezerhuszonkettő őszén már a tizedik fordulónál járt a bajnokság, türelmetlen voltam, hiszen támadóként még nem volt gólom, és úgy készültem, majd Újpesten betalálok, ahol gyerekként felnőttem, és vágyakoztam arra a gólra. Lila-fehérben találtam be, de nem az Újpestben, hiszen a KTE játékosa voltam – emlékezetes mérföldkő volt az a pályafutásomban. Az első duplázásom is az Újpest ellen jött össze még abban az idényben: télies időjárási körülmények között játszottunk Kecskeméten, kétgólos hátrányba kerültünk, és a hosszabbításban sikerült döntetlenre mentenem a találkozót. Életem meccse is az Újpesthez köthető: tavasszal hazai pályán hátrányba kerültünk a Pakssal, és bár a szünetben egy–egy volt az állás, már akkor érezni lehetett, az történik a pályán, amit mi akarunk. A fordulás után még ötször betaláltunk, én négy góllal zártam a bajnokit, kell-e mondanom, örök emlék marad.”

Hogy milyen emlék lesz neki a vasárnapi összecsapás, kiderül, mindenesetre az Újpest jó bajnoki rajtja (3–1 a DVTK ellen, 1–1 az ETO otthonában) azt sejteti, sokan lesznek a stadionban.

„Újpesten sosincs probléma a hangulattal, szeretek a lilák szurkolói előtt futballozni – folytatta Tóth Barna. – A Szusza Ferenc Stadionban mindig nagy eredmény a győzelem, nyilván nem könnyű a három pont megszerzése, de ha össze­kapjuk magunkat, sikerül.”

NB I
3. FORDULÓ
20.00: Újpest FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Ferencvárosi TC3218–2+67
2. Debreceni VSC3216–4+27
3. Puskás Akadémia225–3+26
4. Paksi FC2118–4+44
5. MTK Budapest31116–2+44
6. Újpest FC2114–2+24
7. Zalaegerszegi TE225–502
8. ETO FC Győr224–402
9. Nyíregyháza Spartacus3124–8–41
10. Kisvárda2112–6–41
11. Diósgyőri VTK3123–10–71
12. Kazincbarcika332–7–50

 

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:36

NB I: Papp Csongor és a ZTE egyre jobb formában, jöhet az ETO

A Puskás Akadémiának az első két forduló lendületet adhat a Kisvárda ellen a 19 éves Vékony Bence szerint.

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
5 órája

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 15:53

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik