Berecz Zsombor: Nincs rajtunk teher Nyíregyházán sem

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.10.25. 10:42
null
Berecz Zsombor a Nyíregyháza elleni bajnokin sem hagyja, hogy visszafogják az ellenfelek (Fotó: Szabó Miklós)
A Kazincbarcika rutinos középpályása, Berecz Zsombor örömmel látja, hogy mindenki fejlődni akar az újoncnál.

Immár a sokadik keleti rangadó következik az NB I-ben, az újonc Kazincbarcika a Nyíregyháza vendége lesz szombat este. Az élvonalban abszolút újonc borsodiak a 11. helyről folytatják szereplésüket, idegenben még nem tudtak nyerni, de pontot már szereztek, Diósgyőrben. 

„Nemcsak idegenben, egyik mérkőzésen sem mi vagyunk a favoritok az NB I-ben, ezúttal sem – mondta lapunk megkeresésére Berecz Zsombor, a Kazincbarcika 29 éves középpályása. – Nyilván győzelemre játszunk, de egyáltalán nincs rajtunk teher, nem tesz ránk nyomást a szakmai stáb. Igyekszünk mindent megtenni a sikerért, becsülettel készülünk, és meglátjuk, ez mire lesz elég.”

Hullámzó a Barcika teljesítménye, az  utóbbi négy fordulóban megverte az Újpestet, aztán 5–0-ra kikapott Zalaegerszegen, majd legyőzte az MTK-t, de aztán hazai pályán hajtott fejet a szintén újonc Kisvárda előtt. Természetes jelenség vajon az ilyen hullámzás egy feljutó csapatnál, és „belefér”?

„Az öt nullás vereség sohasem fér bele, azt nem lehet megmagyarázni – válaszolta felvetésünkre Berecz Zsombor. – Remélem, egyszeri kisiklás volt az a zalaegerszegi mérkőzés. Hétről hétre fejlődnünk kell, és minden mérkőzésen száz százalékot adnunk, csak akkor lehetünk sikeresek.”

Az egyszeres válogatott Berecz Zsombor két éve még nevelőegyesülete, a Vasas játékosaként vívott nagy csatákat a Szparival az NB II-ben.

„Azokból a mérkőzésekből már nem lehet kiindulni, nagyon sokat változott az ellenfél kerete. Mindig remek azonban a hangulat a nyíregyházi stadionban, ez ráadásul esti, villanyfényes mérkőzés lesz, remélem, sok néző előtt, nagyszerű atmoszférában.”

A középpályás elmondta azt is, hogy bár már idény közben csatlakozott a kék-sárgákhoz, máris sikerült beilleszkednie, és jól érzi magát Kazincbarcikán.

„Már öt mérkőzést lejátszott a csapat, amikor megérkeztem, de könnyen beilleszkedtem – fogalmazott Berecz Zsombor. – Rögtön érezhető volt, milyen jó itt a csapatszellem. Azt látom, mindenki fejlődni akar, és ezért mindent meg is tesz, sokat dolgozik mindenki azért, hogy a Kazincbarcika hétről hétre jobb teljesítményt nyújtson és felvegye az NB I ritmusát. Újoncként nem könnyű megvetnie a lábát egy csapatnak a tizenkét csapatos bajnokságban, ám mindent megteszünk érte.”

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
Október 25., szombat
14.30: Puskás Akadémia–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
17.00: Diósgyőri VTK–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
19.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport+)
Október 26., vasárnap
12.45: Kisvárda Master Good–ETO FC (Tv: M4 Sport)
15.00: Debreceni VSC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Ferencvárosi TC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Paksi FC105525–15+1020
  2. MTK Budapest1051423–17+616
  3. Kisvárda95139–13–416
  4. Ferencvárosi TC944119–9+1016
  5. ETO FC944119–11+816
  6. Debreceni VSC1044213–12+116
  7. Puskás Akadémia1042413–15–214
  8. Újpest FC1024413–13010
  9. Nyíregyháza Spartacus1023514–23–99
10. Diósgyőri VTK1015413–20–78
11. Kazincbarcika92169–19–107
12. Zalaegerszegi TE1014516–19–37

 

Legfrissebb hírek

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
3 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
5 órája

Szavazás: jogosan kapott piros lapot Markgráf Ákos a Puskás Akadémia–MTK mérkőzésen?

Labdarúgó NB I
7 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
15 órája

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
15 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
17 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48
Ezek is érdekelhetik