A Puskás Akadémia szinte végig emberhátrányban játszva szerzett pontot az MTK ellen

Vágólapra másolva!
2025.10.25. 16:23
null
Szappanos bravúrjai is kellettek a Puskás Akadémia pontszerzéséhez (Fotó: Kovács Péter)
Nem bírt egymással a Puskás Akadémia FC és az MTK Budapest a labdarúgó NB I 11. fordulójának nyitányán. A hazaiak Markgráf Ákos kiállítása miatt már a 6. percben emberhátrányba kerültek, de így is megszerezték a vezetést Kern Martin fejesével. Átrok Zalán a hajrában egyenlített.

 

LABDARÚGÓ NB I 
11. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 1–1 (1–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 1387 néző. Vezette: Csonka
Gólszerző: Kern (17.), ill. Átrok (72.)
Kiállítva: Markgráf (6., Puskás Akadémia)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nem sokszor fordul elő, hogy egy csapat már a 6. percben hátrányba kerül, ebből is látszik, nem akármilyen forgatókönyve volt a Puskás Akadémia–MTK Budapest mérkőzésnek. 

A felcsúti együttest 2019 nyara óta irányító Hornyák Zsolt 99 bajnoki győzelemnél járt a mérkőzés előtt, vagyis egy esetleges sikerrel nem akármilyen jubileumhoz érkezhetett volna el. A helyzetét nem könnyítette meg, hogy alapcsapatából sérülés miatt a 34-szeres válogatott Nagy Zsoltra, valamint Brandon Ormonde-Ottewillre sem számíthatott, így tulajdonképpen csapata teljes bal oldala kiesett. Ahogy arra számítani lehetett, a szakember Markgráf Ákost a védelem tengelyéből a bal oldalra állította, előtte pedig Dárdai Pálra várt a feladat, hogy beszáguldozza a két alapvonal közötti területet. Alig öt perce tartott a találkozó, a vendégek karmestere, Bognár István a tőle megszokott remek passzal ugratta ki a jobbösszekötő helyén kilépő Molnár Ádint, Markgráf Ákos lerántotta, Csonka Bence játékvezető pedig sokak meglepetésére azonnal a piros lapot mutatta fel. A VAR hosszú ideig vizsgálta, helyes ítélet született-e, majd helybenhagyta azt – mi hajlunk arra, a hazai védő megmozdulása csak sárga lapot ért volna. Mondani sem kell, a kiállítás alapjaiban változtatta meg mindkét oldal elképzeléseit. Nyilván láttunk már olyat, hogy egy csapat nem tud mit kezdeni az emberelőnyével, vagy hogy a tíz emberrel küzdő együttest még jobban összekovácsolja a játékvezetői döntés, azonban azt sejteni lehetett, a Puskás Akadémiára rendkívül nehéz folytatás vár. 

Labdarúgó NB I
8 órája

Szavazás: jogosan kapott piros lapot Markgráf Ákos a Puskás Akadémia–MTK mérkőzésen?

VIDEÓ. A felcsúti csapat balhátvédje már a 6. percben a kiállítás sorsára jutott, miután lerántotta Molnár Ádint.

Hornyák Zsolt azonnal reagált, a jobb oldali futót játszó Mikael Soisalo helyére a többet védekező Kern Martint küldte be, Dárdai Pál pedig visszalépett a védelem bal oldalára. Negyedóra telt el, amikor jött az első komoly vendéglehetőség, ám Molnár Ádin lövése Szappanos Péter segítségével a jobb oldali kapufán csattant, egy perc múlva pedig már vezetett a Puskás Akadémia. Quentin Maceiras beadása után a becserélt Kern Martin bólintotta a labdát a kapu bal oldalába, mondhatni, Hornyák Zsolt jót húzott a becserélésével. Ekkor már volt egy sárga lapja a Lamin Colleyval nem akármilyen párharcot vívó Ilia Beriasvilinek, és ez a folytatást illetően nem jelentett életbiztosítást a vendégeknek olyan tekintetben, hogy tizenegyen fejezik be a rangadót. Természetesen az MTK futballozott fölényben, ám mégis Lamin Colley kerülhetett volna helyzetbe, ha a bal oldalon egy kicsit rámenősebb Beriasvili mellett. Nagyon úgy tűnt, az emberhátrány plusz energiát ad a hazai csapatnak, ellenfelében sokáig nem volt annyi, hogy komoly helyzetet alakítson ki. Aztán a 33. percben Kovács Patrik baloldali beadása után Marin Jurina fejese a jobb felső sarokba tartott, Szappanos Péter azonban hatalmas bravúrral szögletre mentett. A válogatott kerettag kapus aztán a folytatásban is bizonyította, kiváló formában van: Kerezsi Zalán egy percen belül kétszer is tisztán fejelhetett (előbb Molnár Ádin, majd Varju Benedek jobb oldali beadása után), ám mind a kétszer hatalmasat védett. Ugyanez volt a helyzet Molnár Ádin közeli lövésénél is – a 34 éves kapus egyszerűen megbabonázta a vendégek labdarúgóit.

A tíz emberrel való küzdés sokat kivett a hazaiakból, a második félidőre Patrizio Stronati és Németh András érkezett, de ahogy számítani lehetett rá, továbbra is az MTK nyomott. Az 57. percben Bognár szöglete után Kerezsi csúsztatott, a hosszú oldalon Jurina azonban nem tudta a hálóba pofozni a labdát. Nem sokkal később Horváth Dávid hármat is cserélt, még támadóbb összetételű lett az MTK, ám a játékrész közepén mégis Stronati találhatott volna be egy szöglet után, azonban estében leadott lövését Demjén Patrik hárítani tudta. A 72. percben a nem sokkal korábban pályára lépő Átrok István eltüntette csapata hátrányát (a gólpasszt Marin Jurina jegyezte), aztán Bognár passza után Jurina akár a vezetést is megszerezhette volna. A hajrá már nem hozott gólt, a döntetlennel kétségtelenül a szinte teljes mérkőzést emberhátrányban játszó Puskás Akadémia lehet elégedettebb. 

Az NB I ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Paksi FC

10

5

5

25–15

+10 

20 

  2. MTK Budapest

11

5

2

4

24–18

+6 

17 

  3. Kisvárda

9

5

1

3

  9–13

–4 

16 

  4. Ferencváros

9

4

4

1

19–  9

+10 

16 

  5. ETO FC 

9

4

4

1

19–11

+8 

16 

  6. Debreceni VSC

10

4

4

2

13–12

+1 

16 

  7. Puskás Akadémia

11

4

3

4

14–16

–2 

15 

  8. Újpest FC

10

2

4

4

13–13

10 

  9. Nyíregyháza 

10

2

3

5

14–23

–9 

10. Diósgyőri VTK

10

1

5

4

13–20

–7 

11. Kazincbarcika

9

2

1

6

9–19

–10 

12. Zalaegerszegi TE

10

1

4

5

16–19

–3 

Az 5. fordulóból a Kazincbarcika–ETO FC és a Kisvárda–FTC mérkőzést december 3-ra halasztották.

 

Legfrissebb hírek

Telefonos segítséget kért a Puskás edzője a kiállítás után

Labdarúgó NB I
6 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
15 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
17 órája

Szabó István a Nyíregyháza 5–1-es vereségéről: Megértem a szurkolók csalódottságát

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 17:37

Négygólos hazai győzelemmel feledtette az újonc elleni fiaskót az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 15:55

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bright Edomwonyi: Az MTK ellen is eredményes akarok lenni!

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 09:21
Ezek is érdekelhetik