Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

AMIKOR DAMIR KRZNAR agyzsibbasztó dumájára („Nem opció, hogy feladjam, még akkor sem, ha ez lenne a legkönnyebb…”) jön a találó közösségi médiás komment („Fradistaként azt kívánom neki, hogy ne adja fel, maradjon még sokáig!”), akkor megnyugszik az ember, nem hülyült még meg mindenki. Az Újpest labdarúgócsapatát vezető horvát edzőnek már nincs mit feladnia, hiszen elvesztette a csatát, sőt, a háborút, és az utóvédharcokat vívta a lehetőség szerinti legtöbb lelépési pénzért. E területen teljesen helytállóak azok az egyéb hozzászólások, amelyek azt firtatják, miért nem lehet egy szerződésbe eredményességi passzust belevenni, amely alapján a nem megfelelő szereplés esetén időszakonként minden további nélkül el lehetne távolítani a trénert, ha nem úgy megy a szekér, ahogy kellene. Vagy éppen ennek ellenére megerősíteni a posztján, bizalmat szavazva neki, de ez már legyen a klubtulajdonos felelőssége.

A ferencvárosi szimpatizáns poénja tökéletesen ül, de semlegesként, avagy józan paraszti ésszel könnyen felfogható, milyen nagy szüksége lenne a magyar futballnak egy jó Újpestre. Mély társadalmi beágyazottság, hagyományok, népszerűség, jelentős szurkolótábor, klubkultúra, patinás elődök, hatalmas sikerek – mind olyan ismérv, amely megtalálható arrafelé, s arra predesztinálna, hogy most is fennen ragyogjon a lilák csillaga. Az első vidéki bajnoké – hiszen az 1930-as diadalkor Újpest még nem volt Budapest része –, miközben fénykorában megjárta a BL-előd BEK elődöntőjét (1974), az Európa-liga-előd VVK döntőjét (1969). Ráadásul a Mol érkeztével a gazdasági háttér is rendeződni látszik, ha nem is kolbászból, de virsliből van a kerítés, készülnek az új hipermodern stadion tervei, a lehetőség adva van sok mindenre. Csak éppen a mai gárda olyan harmatgyenge, hogy rossz nézni, a szakmai koncepció láthatatlan, az összevásárolt légiósok (mert itt nem tartják a „magyarszabályt”) enyhén szólva sem értek csapattá. S akkor az edző azt hadoválta, hogy nem adja fel…

Krznar elődje, a szintén kimondhatatlan vezetéknevű Bartosz Grzelak szinte szó szerint ezt szajkózta, s hol van ma már? Egy rakás pénzzel rég odébbállt, s most az utódja is követte, hiszen vasárnap este jött az elkerülhetetlen, végre útilaput kötöttek a talpára. Tökéletesen egyetértek a döntéssel. De hogy ne mondják azt, én vagyok az edzőgyilkos, azzal viszont egyetértek (egyelőre), hogy Vladimir Radenkovics maradjon még a DVTK-nál, egész egyszerűen azért, mert egyrészt mások a lehetőségei, mint újpesti kollégájának, másrészt mert ő nemrég már csinált eredményes csapatot Diósgyőrben, így logikusan nagyobb lehet iránta a bizalom. Persze itt sem a végtelenségig.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!