Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.12.26. 15:53
null
Brandon Domingues egyetlen bajnokin sem játszott a Real Oviedónál (Fotó: Czinege Melinda)
A most zajló idényre bevezetett magyar- és fiatalszabály az NB I-ben szereplő légiósok helyzetére is komoly hatással volt. Háromrészes sorozatunkban megvizsgáljuk, hogy a nyári átigazolási időszakban távozó külföldiek közül ki tudott előrébb lépni, illetve hogy szerepelt új csapatában. Csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik tavasszal vagy a nyári átigazolási időszak végéig legalább egy bajnokin pályára léptek. A magyar nemzetiségű, de külföldi állampolgárságú játékosokat nem vettük figyelembe az összeállításnál. Sorozatunk második részében a Debrecent, a Kecskemétet, a Nyíregyházát és a Puskás Akadémiát elemeztük.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:53

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Sorozatunk első részében a Ferencvárost, a Győrt, a Paksot és a ZTE-t elemeztük.

DEBRECEN

Az egyszeres válogatott Henrik Rönnlöf Castegren szerződését nem újították meg, a jobbhátvéd hazatért Svédországba, ahol az IK Siriusnál egyből alapemberré vált, érkezése után a végül kilencedik helyen végző csapat valamennyi bajnokiján kezdő volt, csak kétszer cserélték le a tizenhatból. 

A horvát Neven Djurasek debreceni időszakát sérülések nehezítették, így augusztusban elengedték a Zrijnskihez. A bajnoki címért harcoló mosztariaknál alapembernek számít, 14 bajnokijából csak egyszer nem volt kezdő, csapata pedig második helyen áll a bosnyák bajnokságban.

Brandon Domingues húzóembere volt a Lokinak, az ő remek játéka és góljai nagy szerepet játszottak abban, hogy a kelet-magyarországi klub élvonalbeli maradt. A francia légiós elitligás ajánlatot kapott, ám a spanyol első osztályba feljutó Oviedónál kiegészítő emberként sem számolnak vele, egyetlen percet sem kapott a La Ligában.

Gonda Suicsi többé-kevésbé vészmegoldásként került a tavasszal Debrecenbe, és a rövid távú szerződés lejárta után elengedték. A rutinos japán kapus a nyáron nem talált magának új csapatot, az utolsó utolsó nyolc fordulóra a Vissel Kobe szerződtette, de egyszer sem tudta beverekedni magát a keretbe az ötödik helyen záró kikötővárosiaknál.

A nigériai Shedrach Kaye a nyáron kölcsönben Karcagra került, az NB II-ben rendszeresen csereként lépett ősszel pályára, 11 mérkőzésen kétszer volt eredményes a hatodik helyen álló együttesben.

Gondához hasonlóan a bolgár Krisztijan Malinov is csapat nélkül volt az ősz első felében, majd szerződtette a Botev Vraca. A bolgár csapatnál a lemaradása miatt az első meccseken a keretben sem volt, utána kétszer csereként, kétszer pedig kezdőként kapott helyet a kilencedik helyen álló Botevnél.

Maurides Roque Junior of Radomiak seen in action during the
Maurides hatszor talált be a Radomiakban (Fotó: Getty Images)

A brazil Mauridest a St. Pauli adta kölcsön Debrecenbe, de a németek a visszatérése után sem számították rá, ezúttal Lengyelországba adták tovább. A rutinos támadó a Radomiak Radomban általában a kezdőben kap helyet, és a gólokkal sem marad adós, 18 mérkőzésen hatszor volt eredményes az Ekstraklasa hetedik helyezettjénél.

Arandjel Sztojkovicsot sem tartóztatta a Loki, a jobbhátvéd így visszatért a belgrádi Partizanhoz. A szerb nagycsapatban nem számít alapembernek a jobbhátvéd, augusztus 10. és december 7. között egyszer sem volt kezdő, de előfordult, hogy a kispadon ülte végig a meccset. A december eleji Radnicski Nis elleni bajnokin újra a kezdőbe került, és góllal hálálta meg a bizalmat. Összesen 11 meccsen kapott szerepet a szerb bajnokság első helyezettjénél.

 

KECSKEMÉT

Bár a Kecskemét elég simán kiesett, Driton Camaj játékára kevés panasz lehetett tavasszal. Az is felmerült, hogy a montenegrói szélső visszatér Kisvárdára, de végül Kazahsztán felé vette az irányt. Camaj ősszel kevés szerepet kapott az Asztanánál, mind a nyolc mérkőzésén csereként állt be, 26 percnél többet egyetlen bajnokin sem kapott, csapata is lemaradt az első helyről.

Montenegro v Faroe Islands - European Qualifiers Group L - FIFA World Cup 2026
Driton Camaj ősszel csak csere volt Kazahsztánban (Fotó: Getty Images)

Michael López nem volt sikeres Kecskeméten, tavasszal 11 meccsen gólképtelen maradt. Az argentin támadó Uruguayba igazolt, és mind a hét bajnokiján csereként kapott csak lehetőséget, egyetlen gólját a Racing Club ellen szerezte. Csapata, a Danubio a kilencedik helyen zárta a bajnokság őszi idényét, a Clausurát.

Tófol Montiel kevés lehetőséget kapott Kecskeméten, nyáron a finn FC Lahtihoz került, amellyel megnyerte a másodosztályú bajnokságot. A spanyol középpályás hétszer kezdőként, kétszer csereként kapott lehetőséget, és három góllal vette ki a részét a feljutásból.

 

NYÍREGYHÁZA

Ronaldo Deaconu a tavaszi idényre érkezett Nyíregyházára, de a román támadó középpályás csak epizódszerepet kapott Tímár Krisztiántól és az őt váltó Szabó Istvántól, így nem volt meglepő, hogy elköszöntek tőle. A 28 éves labdarúgó az Unirea Sloboziánál kötött ki, de a sorozatban kilenc bajnokin is vereséget szenvedő, a kiesés ellen küzdő csapatba hol be-, hol kikerül, 11 meccséből ötször volt kezdő, de egyszer sem volt végig a pályán.

Modou Marong nem tudott magának állandó helyet kiharcolni Nyíregyházán, és a szabolcsi klub kölcsön is adta őt Somorjára. A szlovák második ligában szereplő együttesben húzóemberré vált, ősszel 16 mérkőzésen hét gólt is szerzett, így a DAC fiókcsapata végleg meg is vásárolta a 20 éves gambiai támadó játékjogát.

Zan Medvedet januárban nagy reményekkel igazolta le Kassáról a Szpari, de a szlovén támadó 13 mérkőzés alatt egyszer sem talált a kapuba. Szeptember elején a cseh Slovackóhoz került kölcsönbe, ahol az érkezése utáni első hét mérkőzésén játszott, de gólt nem szerzett, november eleje óta pedig a keretben sincs a bajnokság utolsó helyezettjénél.

Zan Medved (balra) továbbra sem találja a góllövő cipőjét (Fotó: Nyíregyháza Spartacus)

A korábbi kisvárdai Jaroslav Navratíl már tavasszal jelezte távozási szándékát, a cseh szélső visszatért Hollandiába, de azóta sincs csapata.

Ognjen Radosevics az Újpest kölcsönjátékosaként szerepelt Nyíregyházán, de csak három mérkőzésen kapott lehetőséget. Augusztusban a bosnyák Borac Banja Lukához került, de decemberig három percre dobták be csereként, és azóta is csak epizódszerepeket kap a fiatal szerb középpályás a bajnokság első helyezettjénél, négy meccsen harminc percet játszott ősszel.

Darko Velkovszki sérülékenysége miatt alig játszott Nyíregyházán, pedig vélhetően alapemberként számoltak volna vele. A 60-szoros északmacedón válogatott középső védő Boszniába igazolt, ahol még szintén nem tudott játékba lendülni, szeptemberben egy félidőt játszott csereként a második helyen álló Zrijnskiben.

 

PUSKÁS AKADÉMIA

A Puskás Akadémia légiósai közül csak a horvát Jakov Puljic távozott a nyáron, ő viszont a tavaszi idényben egyetlen percet sem kapott Hornyák Zsolttól a bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:10

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 14:31

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 19:28

Végig vezetve győzte le az ETO a Puskás Akadémiát, és őszi első lett

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 17:46

Majdnem elszórakozta a Paks, de végül is legyőzte a Nyíregyházát az évzárón

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 17:27

Érik az ősz meglepetése: az első hely kapujában az ETO

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 12:29
Ezek is érdekelhetik