Kuttor Attila: Nem feltett kézzel lépünk pályára

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2025.12.07. 09:36
null
Kuttor Attila (Fotó: Czinege Melinda)
Hét közben az ötödik fordulóból elhalasztott meccsét pótolta Mezőkövesden a Kazincbarcika és az ETO FC a labdarúgó NB I-ben, a 16. fordulóban pedig Győrben találkoznak a felek.
 

A HÉTEN MÁSODSZOR találkozik egymással az ETO FC és a Kazincbarcika, szerdán az 5. forduló elhalasztott mérkőzésén a vendég győriek 3–1-re nyertek, és felléptek a dobogó harmadik helyére. Az ősszel nyújtott teljesítménye alapján helye is van az élmezőnyben a csapatnak, és ha figyelembe vesszük azt is, hogy a Kazincbarcika vendégként hét meccsen csak kétszer szerzett pontot (2–2-es döntetlen a DVTK, 1–0-s győzelem a Nyíregyháza ellen) a bajnoki idényben, az ETO vasárnapi győzelme akár papírformának is tekinthető. Az újonccsapat célja persze, hogy a kedvezőtlennek tűnő előjelek ellenére is pontot szerezzen.

„Szerdán sokáig meccsben voltunk az ETO ellen, egyenlítettünk, kis szerencsével a vezetést is megszerezhettük volna, azonban ellenfelünk a hajrában jobban használta ki a kapu előtt adódó lehetőségeit – nyilatkozta a klub honlapjának Kuttor Attila, a Kazincbarcika vezetőedzője. – Szerencsére nincs sok időnk búslakodni, tanulnunk kell a hibáinkból és meg kell mutatnunk, hogy minden mérkőzésen képesek vagyunk pontot, pontokat szerezni. Győrött sem feltartott kézzel lépünk pályára.”

NB I
16. FORDULÓ
December 7., vasárnap
13.15: ETO FC–Kolorcity Kazincbarcika (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.00: Ferencvárosi TC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Szombaton játszották:
December 6., szombat
Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus FC FC 2–0
Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC 0–1
Paksi FC–MTK Budapest 3–1

1. Ferencváros1584331–17+1428
2. Debrecen1684425–20+528
3. Paks1676335–25+1027
4. ETO 1575330–16+1426
5. Puskás Akadémia1674522–20+225
6. Kisvárda1572618–23–523
7. MTK 1662829–32–320
8. Zalaegerszeg1554623–22+119
9. Diósgyőr1646623–27–418
10. Újpest1544721–26–516
11. Nyíregyháza1635818–31–1314
12. Kazincbarcika15321015–31–1611
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 22:03

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22