Bemutatkozott az új tulajdonosi kör Debrecenben

MTI, N. T.MTI, N. T.
2026.01.25. 13:19
null
Simon Wilson, Mark Stott, Papp László és Makray Balázs (Fotó: dvsc.hu)
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester összvárosi ügynek nevezte a futballt Debrecenben a DVSC új vezetőit bemutató sajtótájékoztatón.

 

A Nagyerdei Stadionban vasárnap tartott eseményen a városvezető azt mondta, mérföldkő a Debreceni VSC történetében a tulajdonosváltás, a céljuk pedig az, hogy a Loki újra nagyon sikeres klubja legyen Magyarországnak. Felidézte, hogy a DVSC Futball Zrt.-ben 75 százalékos többségi tulajdont szerzett a Mark Stott vezette Stott Capital Hungary Kft., de tulajdonosként, mint eddig is, a város is ott áll a DVSC mögött, biztosítva a stabilitást.

A polgármester szerint az elmúlt években az egyensúly hiányzott a klub életében, reményei szerint ez most megvalósul, és a legjobbak közé emeli a csapatot az elkövetkező időszak.

Mark Stott, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke hozzátette: Debrecenben minden adott a fejlesztéshez, ugyanis kiváló az infrastruktúra, a stadion, az akadémia, a játékosok. Hozzátette, a jövőben nagy hangsúlyt helyeznek az oktatásra és a közösségépítésre, majd kérdésre válaszolva azt mondta, a mostani bajnokságban egy második helyezéssel rendkívül elégedett lenne.

Simon Wilson, az angol harmadosztályban szereplő Stockport County FC ügyvezetője, a DVSC Futball Zrt. igazgatósági tagja jelezte: egész karrierjét a futballban töltötte, minden szinten dolgozott, a Premier League-ben szerzett tapasztalatait pedig igyekszik kamatoztatni Debrecenben. Azt mondta, a DVSC-nél stabil alapok vannak a további működéshez. Úgy vélte, izgalmas és hosszú út áll előttük, hogy sikeressé tegyék a klubot, amiben támaszkodnak a helyi tehetségekre.

Mark Stott hozzátette: tiszta lappal indulnak, a klub minden adósságát rendezte, de a költségvetést tekintve a DVSC-nek a legjobb négyben kell lennie a jövőben, hogy az élmezőnyben maradjon. Papp László ezzel összefüggésben megjegyezte: a többségi tulajdonos tudja biztosítani a klub pénzügyi stabilitását, de ebben a város is elkötelezett, és segíti a szponzorokkal való együttműködést.

A januári tulajdonosváltás után a Debrecen a 4. helyről kezdi meg a labdarúgó NB I tavaszi idényét.

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 11:58

DVSC: a klub hivatalosan is bejelentette a tulajdonosváltást

A debreceniek megerősítették a Nemzeti Sport értesüléseit: a Stockport County tulajdonosi köre érkezett a klubhoz, angol és magyar igazgatósági tagok, Ike Thierry Zaengel már nem szerepel az új vezetésben.

 

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
17 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29