Bobál Dávid: Szomorú voltam, de már erőre kaptam

CS. A.CS. A.
2026.01.07. 09:54
null
Bobál Dávid hamarosan újra játszhat (Fotó: Török Attila)
A védő Bobál Dávid keresztszalag-szakadása után hamarosan visszatérhet, igaz, egyelőre kérdés, hol lesz rá lehetősége.

Megfelelő ütemben halad Bobál Dávid rehabilitációja: a védő keresztszalagja tavaly februárban szakadt el a DVTK elleni bajnokin, s bár az MTK Budapest nyáron nem hosszabbította meg a játékos lejáró szerződését, a felépüléséhez garantálja a tárgyi és szakmai feltételeket.

„Bizakodva vágtam neki az évnek, az előző gyakorlatilag teljesen kimaradt, de már erőre kaptam – mondta lapunknak Bobál Dávid, aki pályafutása során 173 NB I-es mérkőzésen nyolc gólig jutott. – Jól halad a felépülésem, a tervek szerint február végén már minden gyakorlatot megcsinálhatok, vagyis hamarosan teljesen készen állok a visszatérésre. Ezért sokat is tettem, a téli szünetben sem álltam le, rengeteget edzettem, dolgoztam azért, hogy visszanyerjem az erőmet. Szerencsére akadnak kérőim, de konkrétumról még nem számolhatok be. Bárhová is megyek, meg akarom mutatni, érdemes volt szerződtetni – nagy bennem a motiváció, nagyon hiányzik a futball, játszani akarok.”

Bobál Dávid ikertestvére, Gergely is csapatot keres: a csatár tavaly decemberben távozott a Videoton FC Fehérvártól, jelenleg szabadon szerződtethető.

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
19 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
10 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
10 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47