Nagy csalódás után újabb remények a Megyeri úton

S. N.S. N.
2026.01.04. 13:27
null
Ambiciózus, dobogós remények a nyáron, statikus játék és alulteljesítés az ősszel – nagy kérdés, hogy a Megyeri útra sportigazgatóként érkező Dárdai Pál kihúzhatja-e a csávából az évek óta szenvedő Újpest FC-t.

Emlékezhetünk, 2025 nyarán jó nevű játékosok érkeztek az újpesti csapathoz, a dobogót és a nemzetközi kupaindulást célozták meg a negyedik kerületben. Mégis csupán a nyolcadik helyen telel az együttes az NB I-ben, a tavaszt a napokban kinevezett Szélesi Zoltán vezetőedző irányításával kezdi majd.

Elődje, a horvát Damir Krznar irányításával rövid passzos játékra próbáltak alapozni az újpestiek, csakhogy igazán kreatív játékosok híján szenvedtek a labda előrejuttatásával, illetve a támadóharmadba belépéssel. Mindemellett a csapat labda nélküli játékára sem volt jellemző az intenzitás, nem támadott le, ebből kifolyólag kevés alkalommal sikerült labdát szerezni az ellenfelek térfelén. Az Újpest mélyebben fekvő védekezése miatt messze átlagon felüli lövésmennyiség ment Riccardo Piscitelli vagy Banai Dávid kapujára – igaz, ezek a kísérletek jórészt veszélytelenebb helyzetekből érkeztek. Az ősszel tizenkét bajnokin védő olasz légiós ugyanakkor több mint hárommal, magyar társa pedig hat mérkőzésen több mint másfél góllal kapott többet, mint ami az UTE kapujára tartó lövések minőségéből következne.

Nehéz bármi olyasmit kiemelni az őszt látva, ami bizakodásra ad okot. Az egyértelmű, hogy nem kiesés elől menekülő csapat a liláké, pusztán alulteljesít, ráadásul sokszor balszerencséje volt. A felsőházban kellene szerepelnie, jóllehet a szurkolók igényét aligha elégítené ki az ötödik-hatodik helyezés, főleg a nyári erősítést követően. A védekezés és a támadás hatékonysága sem érte el a nemzetközi kupainduláshoz szükséges színvonalat, most az a nagy kérdés, hogy az új sportigazgató, Dárdai Pál, valamint az új szakvezető, Szélesi Zoltán kinevezése mekkora lendületet ad a csapatnak a tavasszal.

Ha van újpesti játékos, akire nem lehet panasz, az Aljosa Matko. A nyáron érkező 25 éves szlovén támadó 11-gyel (Lukács Dániellel holtversenyben) vezeti az NB I góllövőlistáját. Rendkívül veszélyes a tizenhatoson belül, főleg a gyors felzárkózást követően szélről és középről egyaránt. Noha az összjátékba kevéssé vonható be és a cselezés nem az erőssége, a lövésminősége kiemelkedő, egyértelműen a lila-fehérek legjobb teljesítményt nyújtó játékosa volt az őszi szezonban.
Tizenegy gól a szlovén légióstól

 

Damir Krznar letámadást és kombinatív játékot ígért az ellenfél térfelén, ezekből szinte semmi sem valósult meg, az Újpest meddő labdatartása alig eredményezett gólhelyzetet (ebben a statisztikában a középmezőnyben a lila-fehérek).

A mínusz 5-ös gólkülönbség ellenére van miben bíznia a szurkolóknak: a védekezés egy-két mérkőzéstől eltekintve jobb volt annál, mint amit a kapott gólok mutatnak (26.64 várható gólra kapott 32-t a csapat).

Gyakori, hogy a labdabirtoklásra építő csapatok legtöbb térnyerő passzt bemutató játékosai a védők, hiszen náluk van a legtöbbször a labda. Az Újpest esetében is nagyrészt hátvédek állnak a rangsor elején, a kivétel Horváth Krisztofer, aki meccsenként hat sikeres térnyerő passzal tűnt ki.

Forrás: Cube

Az adatok tükrében

 

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
22 órája

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16