A Puskás Akadémia kölcsönadta kapusát a Nyíregyházának

K. Zs.K. Zs.
2026.02.10. 10:57
null
Dala Martin Szpari-mezben 2024-ben (Fotó: Török Attila)
Dala Martin visszatért Nyíregyházára: a Puskás Akadémia az idény végéig kölcsönadta a kapust korábbi csapatának – adta hírül kedden a két NB I-es labdarúgócsapat.

Dala Martin tagja volt a Nyíregyháza NB II-es bajnokcsapatának – az idő tájt is kölcsönben szerepelt a Szpariban –, és bár a klub akkor szerette volna megtartani, a Fehérvár visszahívta, majd erre az idényre megvásárolta őt a Puskás Akadémia.

„Izgatottan várom, hogy újra Szpari-mezben szerepelhessek, nagyon boldog vagyok – idézi a klubhonlap Dalát. – A Puskás Akadémiánál Balajcza Szabolcsnak köszönhetően sokat fejlődtem, jó állapotban vagyok, remélem, rövidesen a pályán is segíthetem a Szparit, hogy elérjük a céljainkat.”

Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója elmondta: már a nyáron is szerették volna megszerezni a 21 éves Dalát, akire kapusaik sérülése miatt különösen nagy szükségük van. 

„Tóth Balázs hosszú, közel nyolc hónapos kihagyás után a napokban edzhetett először újra a csapattal, neki még időre van szüksége ahhoz, hogy élesben tétmeccsen szerepeltethessük. Bese Balázs az egyik edzésen térdsérülést szenvedett, őt meg is kellett operálni, így szükségünk volt még egy kapusra. Dala Martin szerdán már a többiekkel készülhet.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Vane Jovanov (északmacedón, NK Varazdin – horvát), Marko Kvasina (osztrák, 1. FC Slovácko – Csehország)
Kölcsönbe érkezők: Dala Martin (Puskás Akadémia), Meldin Dreskovics (montenegrói, SV Darmstadt 98 – Németország), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha – Csehország)
Kölcsönből visszatérők: Tarcsi Róbert (Karcagi SC), Vukk Zsombor (Tiszakécskei LC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek:
Távozók: Dantaye Gilbert (trinidadi, Dukla Praha – Csehország, szabadon igazolhatóként), Ranko Jokics (szerb-bosnyák, Radnicski Nis –  Szerbia), Tamás Olivér (szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben BVSC), Varga Kevin (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Alaxai Áron (Paks)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
3 órája

Bomba meglepetést hozott a testvérpárbaj a strandröplabda ob első fordulójában

Röplabda
20 órája

Felkészülés: a Nyíregyháza kétgólos vereséget szenvedett a Wolfsbergtől

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 20:21

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51
Ezek is érdekelhetik