„Nem volt olyan jelenet, amely a futballra hasonlított volna” – a Nyíregyháza taktikáját kritizálta Révész Attila

T. Z.T. Z.
2026.02.21. 19:24
null
Révész Attila ezúttal is őszintén mondta el a véleményét
A labdarúgó NB I 23. fordulójának első szombati mérkőzésén a Kisvárda 2–2-es döntetlent játszott a Nyíregyháza otthonában. A lefújás után a vendégek vezetőedzője, Révész Attila értékelt az M4 Sport kamerája előtt, többek között kritikával illette az ellenfél taktikáját is.

„Ez volt a legrosszabb mérkőzésünk ebben a szezonban, egyáltalán nem élveztem a kispadról – kezdte a mérkőzés után az M4 Sportnak adott interjúját Révész Attila, a Kisvárda vezetőedzője. – Remélem, hogy nem lesz már több ilyen a bajnokság hátralévő részében. A Nyíregyházának ez az egy erőssége van, a bedobás, pontrúgás után hatalmas játékosaik vannak, és ez végtelenül leegyszerűsíti a taktikai elvárást velük szemben. Álljunk be tízen, ússzuk meg, a tizenhatoson belül minél többen legyünk. Ennek ellenére sikerült gólt szerezniük, majd azt követően elkezdtünk játszani. Tulajdonképpen kettő hatos játékost kellett a védők elé állítanunk, nagyon sokszor még ez sem volt elég. Lassan amerikai foci jellege is lesz az élvonalnak. Itt volt egy halom gyerek, elkísért minket a szomszéd várkupa kapcsán, holnap majd azt mondom nekik, hogy töröljék ki az emlékezetükből ezt a meccset, ebből semmit ne vigyenek a jövőre magukkal, mert ebből csupán az egy pontot profitálhattuk. Nem volt olyan jelenet, amely a futballra hasonlított volna...”

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (1–2)
Nyíregyháza, Városi Stadion. Vezette: Hanyecz
Gólszerző: Kovács M. (21.), Dreskovics (59.), ill. Bíró B. (28.), Jovicic (33.)

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 15:52

Négygólos döntetlennel zárult a Szpari és a Várda megyei rangadója

Az első félidőben hátrányból álltak fel a várdaiak, a második félidőben a hazaiak erejéből már csak az egyenlítésre futotta.

 

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
5 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
15 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
17 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55