Böde Dániel már teljes értékű munkát végzett, készen áll arra, hogy pályára lépjen

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.03.11. 16:23
null
Böde Dániel hamarosan visszatérhet (Fotó: Török Attila)
A Paks labdarúgócsapata saját hivatalos honlapján számolt be arról, hogy miként halad Böde Dániel, Vas Gábor, Kinyik Ákos, Galambos János és Papp Kristóf felépülése.

A Paks közel egy hónapja számolt be legutóbb a sérültek állapotáról, és a tolnaiak szerda délután újabb helyzetjelentést adtak.

Böde Dániel részleges izomszakadást szenvedett, és az elmúlt időszakban már könnyített futómunka után erősebb, dinamikusabb, illetve labdás feladatokat is végezhetett, sőt: „Ezen a héten kezdtem el a teljes értékű munkát a csapattal, és minden rendben volt. Készen állok pályára lépni, nagyon várom már, hogy visszatérjek” – olvasható a támadó nyilatkozata a Paks honlapján.

Vas Gábor a Puskás Akadémia ellen szenvedett vállsérülést, amelyet műteni kellett. A fiatal védő már együtt készül a csapattal.

„Szerencsére jól vagyok, a vállam szinte teljesen rendben van. Két hete már a csapattal készülök, és úgy tűnik, hogy a hétvégén az NB III-ban már pályára is tudok lépni. A gyógytornát még folytatnom kell, mert van még egy kis javítanivaló a vállam mozgástartományán, de ez már nem akadályoz abban, hogy focizzak. Állóképességben természetesen van még némi lemaradásom, de ez a meccsekkel fokozatosan vissza fog jönni. Az idény végéig igyekszem a legtöbbet kihozni magamból, a nyári felkészülésre pedig szeretnék százszázalékos állapotban érkezni, fizikálisan és mentálisan egyaránt” – mondta Vas.

Galambos János a talpéltörése után jövő csütörtökön megy vissza kontrollra, és ha összeforrt a csont, akkor elkezdheti a különmunkát. Kinyik Ákos az LKS Lódz elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, de nála még messze a visszatérés, négy-öt hét múlva kezdheti el a könnyed futóedzéseket. Papp Kristóf részleges combhajlítóizom-szakadást szenvedett, de hétfőn már csatlakozott a csapathoz.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
12 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
16 órája

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
17 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25