Kata Mihály: Jó lenne, ha nem mindig mi kerülnénk hátrányba

B. Z.B. Z.
2026.03.11. 11:21
null
Kata Mihály, az MTK középpályása a játék képe alapján el tudja fogadni a Diósgyőr elleni döntetlent, és hisz benne, hogy csapata az ETO otthonában sem esélytelen a pontszerzésre.

Nem történt változás a kiesés elkerüléséért zajló harcban az MTK Budapest és a Diósgyőr között, a két csapat vasárnapi egymás elleni bajnokiján 1–1-es döntetlen született a Hungária körúton. A találkozó előtt Horváth Artúr, a kék-fehérek középpályása azt mondta lapunknak: „hatpontos” összecsapás lesz, ezek után kérdés, az egy-egy pont melyik csapatnak mire lesz elég.

Kata Mihályt, az MTK Budapest 23 éves, ötszörös válogatott középpályását kérdeztük a Diósgyőr elleni pontosztozkodásról.

„Jó lett volna nyerni, mert annak mindig kedvező hatása van, a lelküknek is jót tett volna. Kisvárdán győzelemmel kezdtük a tavaszi szezont, azóta viszont hat meccsen nem nyertünk... Pedig fontos lett volna ez a siker, hogy eltávolodjunk a már kieső helyen álló Diósgyőrtől a tabellán. Mindenképpen győzni akartunk hazai pályán, de ahogyan a mérkőzés alakult, jó, hogy egyenlíteni tudtunk. A mi helyzetünkben minden pontot meg kell becsülni.”

Tekintve, hogy vezettek a vendégek, és volt egy kihagyott tizenegyesük és egy kapufájuk is, valamint az MTK kapusa, Hegyi Krisztián lett lapunknál a mérkőzés játékosa, talán a kék-fehérek örülhettek jobban a döntetlennek.

„Azért nekünk is megvoltak helyzeteink – jegyezte meg Kata Mihály. – Szerintem a helyzetek alapján igazságos a döntetlen, és megint mi voltunk mezőnyfölényben, mi birtokoltuk többet a labdát, mi irányítottuk a játékot.”

A tavasszal már jó néhányszor előfordult, hogy az MTK hátrányba kerül, futnia kell az eredmény után, aztán kiegyenlít, és majdnem meg is nyeri a mérkőzést.

„Ez már a harmadik ilyen meccsünk volt, ráadásul a Puskás Akadémia és a Debrecen ellen nulla kettőről kellett talpra állnunk     .      Nyilván jó lenne, ha végre nem mi kerülnénk hátrányba, mert így az ellenfelek berendezkedhetnek a kontratámadásokra. Ugyanakkor ez azt is mutatja, van tartás a csapatunkban, nem omlunk össze, ha hátrányba kerülünk. Ahhoz, hogy ezeket a meccseket meg is tudjuk fordítani, jó adag szerencse is kellett volna.”

A diósgyőriek edzőváltás után utaztak az MTK-hoz, ám Kata Mihály szerint nem tudták meglepni őket.

„Alapvetően azt hozták, amire számítottunk. Nebojsa Vignjevics jól ismeri a magyarországi viszonyokat, felkészültünk abból a játékból, ami jellemző a csapataira, meg aztán egy nap alatt ő sem tudott nagy változásokat eszközölni.”

A következő fordulóban nem vár könnyű feladat az MTK-ra, pénteken az ETO FC stadionjában lép pályára.

„Attól függetlenül, hol állunk a tabellán, úgy kell kimenni a pályára, hogy nekünk is van esélyünk a győzelemre. Amikor néhány hónapja összecsaptunk a győriekkel, sokkal közelebb volt egymáshoz a két csapat a tabellán, és egyik fél sem változott azóta jelentősen, úgyhogy fel tudjuk venni a versenyt a győriekkel.”

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
8 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53