Gyász: elhunyt Móré Imre

V. H. L.V. H. L.
2026.04.24. 11:35
null
Fotó: Török Attila
Kilencvenöt éves korában Budapesten elhunyt az MTK egykori játékosa, Móré Imre, aki 1956-os emigránsként Svédországban a legmagasabb svéd sportkitüntetést, a Sport Szolgálati Érem arany fokozatát vehette át – közölte a szomorú hírt közösségi oldalán a kék-fehér klub.

Gyászol az MTK sportcsaládja, a magyar és a svéd futball: 95 éves korában Budapesten elhunyt a kék-fehérek egykori kiváló labdarúgója, Móré Imre, aki 1956-os forradalmárként Svédországba emigrált, s a skandináv országban a legmagasabb svéd sportkitüntetést, a Sport Szolgálati Érem arany fokozatát vehette át. A cecei születésű Móré Imre svéd földön futballiskolát alapított, s trénerként többek között a 2024-ben elhunyt edzőlegendának, Sven-Göran Erikssonnak is egyengette az útját.

„Móré Imre már fiatalon kitűnt tehetségével: Cecéről indulva, egészen fiatalon a felnőttek között is pályára lépett, majd az MTK-hoz került, ahol olyan legendák közegében fejlődhetett, mint az Aranycsapat több tagja. Nemcsak játékosként, hanem emberként is nagyra becsülték: barátságot ápolt többek között Puskás Ferenccel is, akivel kapcsolatban számos emlékezetes történetet idézett fel későbbi visszaemlékezéseiben. (…) Szerencsés embernek tartotta magát, akit egész életében szeretet és megbecsülés vett körül. Bár a világ számos pontján élt és dolgozott, mindig büszkén vallotta magát magyarnak és ceceinek. Távozásával nemcsak egy kiváló sportolót, hanem egy különleges életutat bejárt, példamutató embert veszítettünk el. Emlékét tisztelettel őrizzük, és osztozunk mindazok gyászában, akik ismerték és szerették” – búcsúzott Móré Imrétől közösségi oldalán a kék-fehér egyesület.

 

 

Legfrissebb hírek

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
19 órája

A spanyol harmadosztályú klub végleg megszerezte az MTK kapusának játékjogát

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 19:28

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

Gyász: elhunyt id. Vlaszák Géza, a nagykanizsai labdarúgás emblematikus alakja

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 17:03

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 14:27

Három fiatal is debütált az élvonalban, döntetlennel zárult a Puskás Akadémia és az MTK bajnokija

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 21:53

Videó: Kádár Tamás visszavonul, a Pancho Arénában búcsúzott a futballtól

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 20:46

„Stabil helyzetben vagyunk” – állítja az MTK kizárólagos tulajdonosa

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 10:52
Ezek is érdekelhetik