A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

P. K.P. K.
2026.06.11. 12:47
null
Czinege Zsombor (Hajnal Tamás és Orosz Pál társaságában, középen) profi szerződést kötött a Ferencvárossal (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapata bejelentette, hogy profi szerződést kötött 17 éves saját nevelésű csatárával, Czinege Zsomborral.

 

„A Ferencváros vezetése újabb bizonyítékát adta, hogy a klub utánpótlásából is vezet út az első csapatba. Június 10-én, szerdán aláírta első profi szerződését a 17 éves támadó, Czinege Zsombor” – jelentette be az FTC a klub honlapján, a fradi.hu-n.

A csatár 2022 óta játszik a Ferencváros utánpótlásában, és a 2025–2026-os idényben az FTC U19-es csapatában és az NB III-as második csapatban is szerepelt, utóbbiban kilenc mérkőzésen hat gólt szerzett.

„Bevallom, hogy izgultam az aláíráskor, hiszen ezt a mezt kézben fogni ezzel a címerrel, számomra nagyon különleges érzés. Hálás vagyok azért, amit eddig elértem, köszönöm a családomnak, az ügynökömnek és az egész Fradi családnak. Remélem, hogy a történet még csak most kezdődik. Felemelő érzés volt, hogy az előző idényben megkaphattam a bizalmat és már az FTC II-ben is szerepelhettem a felnőttek között, úgy érzem, hogy meg is tudtam hálálni ezt a bizalmat, ezt szeretném folytatni a jövőben is” – nyilatkozta a támadó a fradi.hu-nak. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne City – Ausztrália), Alekszandar Csirkovics (szerb, Lechia Gdansk – Lengyelország), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Real Zaragoza – Spanyolország), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United – Skócia), Edgar Szevikjan (örmény-orosz, Akron Toljatti – Oroszország). Az FTC II által kölcsönadott játékosok: Szabó Szilárd (Kisvárda), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Czinege Zsombor
Kiszemeltek: Nagy Ádám (Spezia – Olaszország)
Távozók: Stefan Gartenmann (svájci-dán, szabadon igazolható), Gróf Dávid (szabadon igazolható), Alekszandar Pesics (szerb, Fatih Karagümrük – Törökország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói, lejár a szerződése), Fortune Bassey (nigériai), Mohamed Abu Fani (izraeli, Crvena zvezda – Szerbia, Hapoel Tel-Aviv – Izrael), Cebrail Makreckis (lett-német, Corum FK  – Törökország)

 

Legfrissebb hírek

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
8 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30