Erős Gábor: A hatodik-tizedik hely megszerzését tűzzük ki célul az NB I-ben a Vasassal

F. B.F. B.
2026.06.03. 15:30
null
Erős Gábor (jobbra) a hatodik-tizedik hely megszerzését tartja reálisnak a Vasassal az NB I-ben (Fotó: Árvai Károly)
A Vasas FC vezetőedzője, Erős Gábor volt a Team Finder Pro podcast vendége, amelyet a cigándi stadionban vettek fel. A szakember lapunk tudósítójának, Bereczky Attilának többek között edzői pályafutásának állomásairól, a Vasas feljutásáról és céljairól is beszélt.

A Vasas-család sikere a bajnoki cím, s nagyon örülök, hogy már az első évben sikerült teljesíteni a célt, a feljutást – tekintett vissza a Vasasnál trénerként eltöltött első idényére Erős Gábor.Jó lett volna persze az utolsó előtti játéknapon a Honvéd otthonában bajnoki címet szerezni, ez nem sikerült, de az utolsó fordulóban az Ajka legyőzésével megérdemelten nyertük meg a bajnokságot. Most a pihenés mellett igencsak sok teendőnk van, hiszen rengeteg játékost dobnak be a menedzserek a klubokhoz és mi is figyeljük őket. Szeretnénk megerősíteni a csapatot az élvonalra, minden csapatrészbe minőségi játékost akarunk igazolni, de csak magyar labdarúgókban gondolkodunk továbbra is, ez a tulajdonosok kérése. A hatodik-tizedik hely megszerzését tűzzük ki célul az NB I-ben.”

Edzői karrierje kezdeteként Erős Révész Attila másodedzőjeként dolgozott Kisvárdán, majd vezetőedző lett, de azt nem szeretné, hogy mostani sikereit Révésznek tulajdonítanák (nemrégiben a Kisvárda sportigazgatója azt mondta a Vasas edzőjéről, hogy „mindent, amit a szakmáról tud, Kisvárdán tanulta”).

Sokat köszönhetek Révész Attilának, nagyon tisztelem őt, a neveltjének tekintem magam – kilenc gyönyörű évet töltöttem el Kisvárdán, először játékosként, majd másodedzőként, végül vezetőedzőként. Ezalatt feljutottunk az NB I-be, ahol sorrendben a nyolcadik, az ötödik, majd a második helyen végeztünk. Azonban azóta eltelt több év, én is elindultam a saját utamon, s nem szeretném, ha azt mondanák, hogy Erős Gábor mostani sikere Révész Attila sikere.”

Érdekesség, hogy az NB II-es Budafoktól történő távozása után (amely 2024 februárjában volt) a trénert megkeresték az NB III-ban szereplő Cigándtól, hogy vegye át a csapat irányítását, de végül 2024 nyarán a második ligás Kazincbarcika kispadjára ült le.

Amikor a Budafokkal nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettem volna, és távoztam tőlük, megkerestek Cigándról, hogy vegyem át az NB III-as csapat irányítását, de aztán az élet mást hozott, Kazincbarcikára kerültem, diósgyőri ajánlással – szögezte le Erős. – A Barcikával a 2024–2025-ös idényben az első három meccsen mindössze egy pontot szereztünk, utána viszont jött az áttörés (éppen egy Budafok elleni 5–0-s idegenbeli sikerrel) és szép győzelmi sorozattal a második helyre léptünk előre. Télen nagyot álmodtunk, tavasszal sikerült begyűjtenünk azt a pontszámot, amit ősszel, és végül az utolsó meccsen olyan eredményt értünk el Kisvárdán, ami elég volt a feljutáshoz. Megható volt, hogy azon a találkozón sok kisvárdai drukker is nekünk szurkolt…”

A teljes interjú itt nézhető meg!

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
6 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
10 órája

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
11 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
19 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:30

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15