MLSZ: Pálhalmán az Újváros, 3-szor kezd később a Sopron

Vágólapra másolva!
2014.10.02. 12:51
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága engedélyezte az NB II-ben szereplő Sopronnak, hogy három mérkőzését is később rendezze meg: a 8. fordulóban sorra kerülő Sopron–Cegléd összecsapás október 4-én, 17 órakor, a 10. fordulóban megrendezendő Sopron–Csákvár találkozó október 18-án szintén 17 órától, míg a 13. fordulóra kiírt Sopron–Gyirmót FC Győr meccs november 8-án, 16 órakor kezdődik – tudatta a szövetség.

A Ligakupában a Dunaújváros a pálhalmai sporttelepen fogadja a Mezőkövesdet október 14-én, 14 órától. Dunaújváros a pálhalmai sporttelepen fogadja a Mezőkövesdet október 14-én, 14 órától.

Az MTK a Ligakupában szintén október 14-én látja vendégül a Balmazújvárost, ez a találkozó 13 órakor kezdődik.

Az NB III Keleti csoportjában október 4-én, 15 órától sorra kerülő Hajdúböszörményi TE–Kazincbarcika mérkőzés pályaválasztói jogát felcserélték, így Kazincbarcikán, a Pete András Stadionban csapnak össze a felek.

Legfrissebb hírek

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
2 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Jurek Gábor: Tíz év nem múlik el nyomtalanul

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 07:59

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35
Ezek is érdekelhetik