NB III: nem lesz ügyeskedés a Kozármisleny és a Pécs között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.27. 14:40
Mindenki járja majd a saját útját a következő szezonban: nem lesz cserebere, nem lesz ügyeskedés, a PMFC az NB III-ban, a Kozármisleny az NB II-ben indul az ősszel, ha feljutó helyen végez – számolt be róla a bama.hu.

Amióta a PMFC elveszítette élvonalbeli tagságát, s csak a Baranya megyei I. osztályban indulhatott el, azóta mentek a találgatások azzal kapcsolatban, hogy a szomszédos Kozármislennyel közösen kiötlenek-e valamit, lesz-e esetleg cserebere, hogy a pécsiek könnyebben visszakerülhessenek az első osztályba. Pécsi szempontból ez most nem lenne rossz, hiszen a mislenyiek feljutó helyen, vagyis az NB II küszöbén állnak, a PMFC pedig várhatóan NB III-as lesz – ha megegyeznének egy cserében, Márton Gábor csapata máris karnyújtásnyira kerülne az élvonalhoz és legalább egy évet megspórolna. A Kozármislenynek ebben az esetben maradna a harmadosztály, az ötletelést azonban le is lehet zárni, hiszen biztossá vált, hogy az egészből nem lesz semmi.

Az ok, hogy erre a megoldásra a sporttörvény már nem ad lehetőséget, ehhez törvényt kellett volna módosítani, amivel viszont valószínűleg kiengedték volna a szellemet a palackból. Az 1999–2000-es szezon közben ez még elment a PMFC és a Gázszer kapcsán, most viszont már nem lehetett volna kivitelezni.

„Bármennyire is szeretnénk minél hamarabb visszakerülni a legmagasabb osztályba, a fentebb vázolt megoldással több dolog is sérült volna, köztük a sportszerűség, márpedig az MLSZ egyértelmű törekvése az, hogy tiszta viszonyok legyenek a magyar futballban – mondta Győri János, a PMFC sportigazgatója a megyei portálnak, majd egy friss hírről is beszámolt: – A felek aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében a Kozármisleny stadionjának átépítése miatt a hazai mérkőzéseit a PMFC otthonában játssza. A mislenyiek április 2-án lépnek először pályára Pécsen, ahol a Szentlőrinc elleni baranyai rangadóval debütálnak.”

Mint arról már beszámoltunk, a Kozármisleny és a PMFC – amely így már száz gólnál tart – is fölényesen nyerte meg soros bajnokiját a hétvégén.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
12 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47