NB III: „Három bordám eltörött, és átszúródott a mellhártyám”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.05. 17:03
Sólyom Csabára, a PMFC kapusára legalább hat hét kihagyás vár, és nagy eséllyel az ősszel már nem tud védeni az NB III-as bajnokságban – írja hétfői hírében az NB III-as pécsi labdarúgócsapat hivatalos honlapja.

„A második gólt egy rövidre sikeredett hazaadás előzte meg, amire elindultam kifelé, elpöckölték mellettem a labdát, a támadót pedig vitte tovább a lendült és beletérdelt a bordáimba. Mind a ketten a labdára mentünk – idézi a pmfc.hu Sólyom Csabát, aki a Dunaújváros elleni szombati rangadón (1–3) sérült meg. – Nem gondolom, hogy a szándékosság vezérelte, de láttunk már arra példát, hogy ilyenkor kifelé járt szabadrúgás. Rögtön érzetem, hogy nagy a baj. Az orvosi stáb a segítségemre sietett, mondták, hogy próbáljak meg felállni. Folytattam, lehúztam egy fejest, ám utána szóltam a bírónak, hogy nem tudok tovább játszani. A dokink jelezte, hogy levegő kerülhetett a bordáim közé, és ezért úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a dunaújvárosi kórházba. Sajnos ezt követően kaptam a rossz hírt, miszerint nem mehetek haza a családomhoz, mert három bordám eltörött és átszúródott a mellhártyám. Ezt nevezik légmellnek, ami életveszélyes, ha nem kezelik megfelelően.”Sólyom Csabát, aki a Dunaújváros elleni szombati rangadón (1–3) sérült meg. – Nem gondolom, hogy a szándékosság vezérelte, de láttunk már arra példát, hogy ilyenkor kifelé járt szabadrúgás. Rögtön érzetem, hogy nagy a baj. Az orvosi stáb a segítségemre sietett, mondták, hogy próbáljak meg felállni. Folytattam, lehúztam egy fejest, ám utána szóltam a bírónak, hogy nem tudok tovább játszani. A dokink jelezte, hogy levegő kerülhetett a bordáim közé, és ezért úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a dunaújvárosi kórházba. Sajnos ezt követően kaptam a rossz hírt, miszerint nem mehetek haza a családomhoz, mert három bordám eltörött és átszúródott a mellhártyám. Ezt nevezik légmellnek, ami életveszélyes, ha nem kezelik megfelelően.”

A 36 éves kapus kórházi kezelése jó ütemben halad, reményei szerint a héten már hazatérhet pécsi otthonába.

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00
Ezek is érdekelhetik