NB III: Pécsen egyelőre nincs pénz fedett lelátóra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.11. 10:37
Ha a labdarúgó NB III Közép-csoportban harmadik helyen telelő PMFC feljut a másodosztályba, albérletbe költözhet Kozármislenybe fedett lelátó hiányában.

A pécsi csapat – amely a 2014–2015-ös idény után nem kapta meg az NB I-es licencet, így a Baranya megyei I. osztályba sorolták vissza – a mostani szezonban az MLSZ engedélyével játszhatja Pécsen hazai találkozóit.

(Há)borús övezet – két éve már eltemették a pécsi futballt
Nem szűnik meg a PMFC, megnyugtatták a játékosokat

A szövetség a nyáron nem hitelesítette a Stadion utcai létesítményt fedett lelátó hiányában, s a PMFC a Kozármisleny otthonát jelölte meg hazai pályaként. Az MLSZ azonban – a baranyai klub kérésére – a 2017–2018-as évad végéig felmentést adott, így az együttes Pécsen játssza hazai mérkőzéseit.

„A mostani északi lelátóoldalon tervezett kétszáz szék befedése a számításaink szerint mintegy nyolc-tíz millió forintba kerülne, erre azonban egyelőre nincs pénz
– mondta a pecsiujsag.hu-nak Szűcs Zsolt, a pécsi labdarúgást irányító PSN Zrt. vezérigazgató-helyettese. – Ha feljutna a csapat, akkor a másodosztályban nyolcszáz fedett ülőhelyet kellene kialakítanunk.”

Szűcs Zsolt hozzátette, addig korai a lelátó befedéséről beszélni, amíg a csapat nem harcolja ki az NB II-be való feljutást. Mint mondta, akár a harmadosztályban, akár a másodosztályban szerepel a következő idényben a PMFC, megfelelő lelátó híján megoldást Kozármisleny jelenthet.

A PMFC 16 forduló után a harmadik helyen áll a harmadosztály Közép-csoportjában, két ponttal lemaradva az éllovas Dunaújváros mögött.



Legfrissebb hírek

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
13 órája

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:23

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 10:47

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 07:59