NB II: középpályás érkezett Ceglédre, egy csatár is jöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.29. 22:00
A 24 éves középpályás, Gyürki Gergő a labdarúgó NB II-ben szereplő Ceglédi VSE-ben folytatja a pályafutását, míg rajta kívül a 23 esztendős támadó, Oldal Tibor is érkezhet a Pest megyei klubhoz.

A ferencvárosi nevelésű Gyürki Gergő korábban szerepelt a Pénzügyőrben, Tatabányán, majd az NB I-es Haladásnál, míg legutóbb, az előző szezonban Sopronban. A nemrég véget ért NB II-es bajnokságban 30 mérkőzésen négy gólt szerzett – erről a klub honlapja számolt be.

A Nemzeti Sport Online információja szerint Gyürkin kívül a Cegléd közel áll a megegyezéshez egykori játékosával, Oldal Tiborral is, aki a Puskás Akadémiánál, illetve Csákváron eltöltött összesen nyolc év után térhet vissza anyaegyesületéhez.

A jászberényi Lukács Richárd pedig továbbra is a csapattal készül, sorsáról akár már a hétvégén döntés születhet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDI VSE-NÉL
Érkezők: Asztalos Dávid (MTK – kölcsön után végleg), Gyürki Gergő (Sopron)
Távozók: Damásdi Alex (szabadon igazolható), Fehér Milán (szabadon igazolható), Kerekes Krisztián (DVSC – kölcsönből vissza), Nyilas Elek (szabadon igazolható), Peszmeg Viktor (szabadon igazolható), Sándor István (szabadon igazolható), Valkovszki Péter (szabadon igazolható)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
3 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:57

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51
Ezek is érdekelhetik