NB II: a békéscsabaiak is elmentek kolbászt tölteni

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2018.10.24. 10:51
null
Nemcsak a lábuk, a kezük is jól dolgozik a csabai focistáknak, Dávid Zoltán (jobbra) és Hanyecz János kapusedző (balra) gyúrta a húst (Fotó: Imre György)
A békéscsabai futballisták is indultak a hétvégi kolbásztöltőversenyen, „remekművük” állítólag finomra sikerült, még úgy is, hogy egyetlen korty alkoholt sem ittak.

 

A darálógép dolgozott, a piros paprika színezett, a köménymag pikáns ízt kölcsönzött. Az NB II-es Békéscsaba 1912 Előre futballistái is kötényt ragadtak a hétvégi csabai kolbászfesztiválon, úgy gyúrták és ízesítették a sertéshúst, mint a környékbeli legjobbak.

A több száz csapatot felvonultató rendezvényen a lila-fehérek futballistái a lábuk helyett ezúttal a kezüket használták. A csapatban a legtöbbet most nem a balszélsőtől vagy éppen a befejező csatártól várták, hanem a masszőr Bacsa Zoltántól, akinek a játékosok szerint is arany keze van. Boér Gábor és tanítványai díjat nem nyertek a kolbászukkal, ám az elkészített és később frissen kisütött méretes darabokat közösen fogyasztották el.

A szakmai igazgató, Pásztor József is elment a fesztiválra, a korábbi kiváló középpályás és edző az esti koncertekre is ott maradt a családjával. A kolbásztöltőverseny alatt literszám fogyott a pálinka a több száz asztalnál, ám a csabai labdarúgók természetesen egyetlen korty alkoholt sem ittak. Furcsán nézett volna ki, ha a sportolók nagyokat koccintanak egy-egy jól sikerült mozdulat után.

A hangulat így is felejthetetlen volt, a futballisták ígérik, a következő évben is gyúrnak, és megpróbálják legalább a különdíjat besöpörni a kolbászukkal.

Legfrissebb hírek

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Nagy a bizonytalanság az NB II-ből kieső Békéscsabánál, egy kezdőcsapatnyi játékos távozhat

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 13:45

Nagy Attila: Sosem eredményekben, hanem játékosnevelésben gondolkodom

Utánpótlássport
2026.06.05. 17:38

Röplabda: ismét a Békéscsaba nyerte az U20-as női bajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.25. 09:02

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
2026.05.18. 13:40

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Győzelemmel váltott az NB II-ről az NB III-ra a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52

Röplabda: Vasas- és BRSE-dominancia a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2026.05.11. 14:02
Ezek is érdekelhetik