NB II: a Vasas védője a svájci negyedosztályba igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.19. 09:24
null
Szokol Zsolt Svájcba igazolt a Vasastól (Fotó: vasasfc.hu)
Szokol Zsolt, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas játékosa a svájci United Zürichbe szerződött kölcsönbe – számolt be róla az angyalföldi klub.

 

Mint ismert, január végén a Vasas hivatalos honlapján közölte, a 2018 nyarán szerződtetett Szokol Zsoltra nem számít a szakmai stáb, így távozhat. A 28 esztendős bekk az ősszel öt NB II-es mérkőzésen jutott szóhoz.

A fővárosi klub – amely a másodosztályban a hetedik helyen áll a tabellán – közleményben jelezte, Szokol Zsolt a tavaszt kölcsönben a svájci negyedosztályú United Zürichnél tölti.

A zürichi együttes csoportjában az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen tanyázik. A bajnokságban Szokol új klubja kapta toronymagasan a legtöbb gólt (14 forduló alatt 59-et, 25-tel többet, mint a sereghajtó Mendrisio). Érdekesség, a United Zürich a télen Szolnokon edzőtáborozott, felkészülési mérkőzésen 9–2-re győzött a Szolnoki MÁV ifjúsági csapata ellen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Lakatos Csaba (Budafok), Rétyi Róbert (Vasas Kubala Akadémia), Nagy Zoárd (Vasas Kubala Akadémia), Tóth Bence (Mol Vidi – kölcsönbe)
Távozók: Ádám Martin (Kaposvár, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (ZTE FC – kölcsönből vissza, onnan Budafok kölcsönbe), Vít Benes (cseh, szombathelyi kölcsön után SK Sigma Olomouc Csehország),
Rokszin Ádám (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Szokol Zsolt (United Zürich – Svájc, kölcsönbe), Tóth Keve (Budaörs), Vaskó Tamás (?)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik