NB II: Újpestről kapott kölcsön fiatal hátvédet a Barcika

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 07:51
Kovács Dominik személyében fiatal védővel bővült a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika kerete. A 21 éves játékos a nyári átigazolási időszak utolsó napján az Újpest együttesétől érkezett kölcsönbe a borsodiakhoz – számolt be róla a klub honlapja,





Kovács Dominik Barcikán folytatja (Fotó: kbsc.hu)
Kovács Dominik Barcikán folytatja (Fotó: kbsc.hu)


Kovács Dominik
a Vasas Kubala Akadémián nevelkedett, ahol egészen az U17-es korosztályig futballozott. A játékos alapembernek számított angyalföldi csapatainál, majd a 2018–2019-es idényben Újpestre igazolt, az U19-es együttesnél tizenkilencszer lépett pályára, valamint tízszer az akkor még a BLSZ I. osztályában szereplő Újpest II-nél is lehetőséget kapott.

A 2019–2020-as és 2020–2021-es bajnokságokban szintén a lila-fehérek fiókcsapatának volt tagja, tavalyelőtt az NB III-as együttesben védő létére öt gólt is elkönyvelhetett. Alig több mint 1 éve, 2021 júliusában írta alá első profi szerződését az Újpesttel, az azóta eltelt időszakban bemutatkozhatott már a legmagasabb osztályban, de elsősorban továbbra is a harmadosztályú második csapat alapembere volt.

Azért, hogy töretlen maradjon a fejlődése és több játéklehetőséghez jusson, a 2022–23-as idényben az NB II-ben szereplő Kolorcity Kazincbarcika SC-ben folytatja karrierjét.

A Barcikának még egy érkezője volt szerdán, mégpedig a DVTK-tól kölcsönkapott Benkő Péter.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők:Arday Dominik(FTC II), Benkő Péter (DVTK – kölcsönbe), Csatári Gergő (DVTK – kölcsönbe),Hleba Tamás(Szolnoki MÁV FC), Kovács Dominik (Újpest – kölcsönbe). Kurdics Levente (Szolnoki MÁV FC),Lippai Tibor(Füzesgyarmat), Megyeri Gábor (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Nagy Ákos (DVTK II), Puska Péter (Vasas – kölcsönbe, legutóbb Kozármisleny, kölcsönben), Székely Dávid(DEAC),Szekszárdi Tamás(Szolnoki MÁV FC), Sztankó Dávid (Nyíregyháza),Takács Tamás (Csákvár)
Távozók:Bartos Julián (Balassagyarmat), Bognár Dávid(Paks – kölcsönből vissza), Fila Károly (román-magyar, ACS CAO Oradea 1910 – Nagyvárad, Románia), Keményffy Máté(?),Kréti Gergő(?),Kristófi Sándor(Tiszafüred), Kovács Dávid Szilveszter (Eger SE), Márton András(Balassagyarmat),Pinyaskó László(ukrán-magyar, ?),Rjaskó Viktor(ukrán-magyar, Cegléd),Schildkraut Krisztián(Hódmezővásárhely), Szinanovics Sinan (NK BSK Bijeldo Brdo – Horvátország)

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2 perce

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
17 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik