Szerződésbontás Budafokon, kanadai érkező Tatabányán

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.23. 17:26
Lawrenzo Nathaniel Mascoe kölcsönben Tatabányán szerepel (Fotó: Opus Tigáz Tatabánya/Facebook)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Bíró Márkkal, míg az Opus Tigáz Tatabánya arról adott hírt, hogy kölcsönvette az ETO Akadémia kanadai játékosát, Lawrenzo Nathaniel Mascoe-t.

Bíró Márk 2022 nyara óta szerepelt Budafokon, azóta 30 NB II-es mérkőzésen lépett pályára. A 21 éves hátvéd az őszi szezonban viszont egyszer sem kapott lehetőséget a másodosztályban, csak a BLSZ I-es tartalékcsapatban jutott szóhoz 11 alkalommal, így nem meglepő, hogy a felek a váltás mellett döntöttek.

A kanadai Lawrenzo Nathaniel Mascoe 2023 novemberében jött Magyarországra a ProStars FC-től, az ETO Akadémia színeiben kilenc NB III-as meccsen három gólt szerzett az első idényében, ősszel pedig 16 harmadosztályú találkozón nyolcszor volt eredményes. A 19 éves támadó – aki kölcsönben szerepel majd Tatabányán – hazájában atletizált is, a nemzetközi szövetség oldaláról kiderül, hogy 400 méteren 49.06 másodperc a legjobbja, 200-on pedig 22.91-et ért el másfél évvel ezelőtt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKI MTE-NÉL
Érkezett: Dúzs Gellért (Bp. Honvéd – kölcsönbe)
Távozott: Auerbach Martin (?), Bíró Márk (?)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ OPUS TIGÁZ TATABÁNYÁNÁL
Érkezett: Bese Balázs (Nyíregyháza – kölcsönbe), Lawrenzo Nathaniel Mascoe (kanadai, ETO Akadémia – kölcsönbe), Óvári Zsolt (Szeged-Csanád GA)
Távozott: Bertus Lajos (Mezőkövesd), Klausz Ádám (Dorog), Székely Ervin (Dorog)

 

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:28

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 15:51

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01
Ezek is érdekelhetik