Görögország: a Volosz elnöke bejelentette Németh kölcsönvételét

2011.01.28. 15:37
Címkék
A Szélesi Zoltánt is foglalkoztató Olympiakosz Volosz elnöke, Akhilleasz Beosz bejelentette, hogy – mint azt a délelőtt folyamán beharangoztuk – a görög labdarúgó Szuperligában nyolcadik helyen álló csapat fél évre kölcsönvette az Olympiakosz Pireusztól Németh Krisztiánt.

„Szeretném ezúton bejelenteni, hogy az Olympiakosz Volosz a nyárig kölcsönvette Németh Krisztiánt. Nem szeretek kölcsönjátékosokat szerződtetni, de az előttünk álló feladat miatt kivételt teszek, ha úgy gondolom, tudnak nekünk segíteni. A trénerrel még beszélünk arról, hogy szükségét látja-e további erősítéseknek" – mondta Beosz.

Az átigazolást egyelőre sem a pireusziak, sem a volosziak nem erősítették meg a hivatalos honlapjukon – erre minden bizonnyal a kölcsönszerződéssel kapcsolatos részletek tisztázása után, szombaton kerül sor.

További részleteket itt olvashatnak!

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: MVP-címmel vonul vissza a Vasas csapatkapitánya

Röplabda
27 perce

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
32 perce

Szuperliga: Topolya–IMT Novi Beograd

Minden más foci
37 perce

„A győzelmem megmutatta, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
40 perce

Billie Jean King-kupa: párosban is nyertünk, legyőztük a hollandokat

Tenisz
44 perce

Csúnyán megalázták Medvegyevet Monte-Carlóban

Tenisz
1 órája

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Már csak pár nap, és indul a nevezés a Kinizsi Százasra

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik