Rudolf vasárnap gólt akar lőni a Juventusnak

Vágólapra másolva!
2011.01.14. 17:36
null
Rudolf Gergely a váltás előtt kikérte Koman Vladimir (9) tanácsát is (Fotó: Action Images)
Rudolf Gergely a 71-es mezszámot kapja új klubjánál, a Barinál. Mint arról beszámoltunk, a Genoa magyar válogatott csatára a tavasszal kölcsönben a Serie A sereghajtójánál szerepel majd.

„Mostantól itt fogok játszani, és remélem, sok gólt szerzek majd – idézi az AS Bari honlapja Rudolf Gergelyt, akit pénteken hivatalosan bemutatott a klub a San Nicola Stadion konferenciatermében. – Miután beszéltem az edzővel, pillanatok alatt döntöttem, mert világossá vált számomra, hogy jó helyre kerülök. Természetesen konzultáltam válogatott csapattársammal, Koman Vladimirral is, aki a tavasszal még itt játszott. Készen állok arra, hogy azonnal pályára lépjek, s remélem, Torinóban gólt lövök a Juventusnak."

A Bari vasárnap délután háromkor szerepel Torinóban. Érdekesség, hogy Rudolf novemberben már játszott a „zebrák" ellen (a Genoa hazai pályán 2–0-ra elveszítette azt a meccset).

„Azért jöttem el a Genoából, mert szeretnék folyamatosan játszani, szeretném megmutatni, mire vagyok képes" – indokolta a magyar futballista a váltást, amelyről korábban olyan hírek terjedtek el: nem feltétlenül szolgál Rudolf megelégedésére. Magáról szólva elmondta: a nézők gyors, taktikailag fegyelmezett labdarúgót láthatnak majd személyében, aki a legszívesebben centerposzton játszik, de a bal oldal sem idegen a számára.

„Biztos vagyok abban, hogy a csapat még megmenekülhet a kieséstől. Tapasztalatból is mondom ezt, mert annak idején Franciaországban már játszottam bennmaradásért harcoló csapatban" – érzékeltette az egykor a francia Nancyt erősítő magyar válogatott csatár, hogy tisztában van a feladat komolyságával, és a maga részéről áll a kihívás elébe.

RUDOLF A BARINÁL
 

 

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik