Tisza a kispadról várja, hogy bemutatkozhasson

2011.02.05. 10:12
null
Tisza Tibor ma bemutatkozhat a belga élvonalban (Fotó: Korponai Tamás – archív)
Címkék
Első belga mérkőzésén nem lesz kezdő Tisza Tibor, ez már pénteken kiderült. Az Újpest korábbi csapatkapitánya egy hete igazolt a Sint-Truidenhez, amely szombaton az Anderlecht ellenfele lesz, ám a játékos a kispadon ül majd a találkozó elején.

– Csalódott, hogy a cserék közé került?
– Dehogy vagyok az – kezdte a Nemzeti Sportnak adott interjút Tisza Tibor. – Pénteken tudtam meg, hogy kimaradok, de nincs ezzel gond. A csapat szerdán a Genk ellen lépett pályára, ez elmaradt meccs volt, így nem is nevezhettek, és jól teljesített az együttes, az edző pedig nem akar változtatni. A sok meccs miatt csak két tréningen vehettem részt, így tényleg nem csoda, hogy nem küldenek azonnal pályára. Amíg a többiek bajnokit játszottak, én külön készültem, és különböző felméréseken vettem részt. Ráadásul a játékengedélyem épphogy megérkezett, a lakásba is most költözöm, szóval a mögöttem hagyott napokat valóban a beilleszkedés jellemezte.

– Milyen felméréseken kellett megjelennie?
– Mérték a futóteljesítményemet, hosszabb és rövidebb távon is, továbbá nézték a lövőerőmet, szóval alaposan kielemeztek. Szerencsére minden rendben van, jók az eredményeim. Ez különösen azért lényeges, mert tavaly november óta nem játszottam mérkőzést, ez pedig több mint két hónapos kihagyást jelent. Van egy kis lemaradásom, de jó erőben érzem magam.

– Említette a beilleszkedést: hogyan fogadták?
– Segítőkészek az emberek és a játékostársaim is, semmire sem lehet panaszom. Az öltözőben nem riválisként fogadtak, hanem olyan játékosként, aki segíteni akar a csapatnak. Az persze jó, hogy Ibrahima Sidibével régóta ismerjük egymást. Nagyon kedves, fordít nekem flamandról angolra.

– Találkozott már a Belgiumban futballozó magyarokkal?
– Juhász Rolanddal, Tőzsér Dániellel és Köteles Lászlóval már összefutottunk egy kávéra.

– Ha pályára lép szombaton, Juhász Rolanddal az Anderlecht stadionjában is találkozhat – igaz, nem kávéznak majd, hiszen ellenfelek lesznek.
– Érdekes, de Roland azt mondta, kicsit tartanak a meccstől. Igaz, hogy az Anderlecht a favorit, de tavaly a négy mérkőzésből csak egyszer tudta legyőzni a Sint-Truident, talán az sem túlzás, hogy a mumusai vagyunk a bajnokesélyesnek.  

– A Genk ellen látta a csapatát. Milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb?
– Szervezetten védekezünk, ha az ellenfél támad, kilencen állunk vissza a saját térfelünkre. 

– Hogyan készültek az Anderlecht elleni találkozóra?
– Három rangadónk van egymás után, hiszen a dobogósok követik egymást sorban, a Gent és a Genk ellen döntetlent hoztunk össze. Ugyanúgy készültünk a szombati találkozóra, mint az előzőre. Jó egyórás elemzést tartottunk, de azt mondják a többiek, minden találkozó előtt ugyanaz a menetrend. Akkor is, ha az elsővel, és akkor is, ha az utolsóval találkozunk.  

– Beszélt már hosszabban az új edzőjével?
– Vele nincs könnyű dolgom, mert nem beszél angolul, így egyelőre a segítőjén keresztül értekeztünk. Amikor szerződtettek, berendeltek az irodába, és elmondták, hogy mit tudnak rólam. Ezt követően azt is tudatták velem, milyen szerepet szánnak. Oda kell figyelnem minden egyes pillanatban, hogy ne okozzak csalódást.

– Mikor volt legutóbb csere?
– Nem nagyon emlékszem ilyen helyzetre. Újpesten nagyon rég eshetett meg velem ilyen, de amikor egy éve az Antwerp játékosa voltam, betegség miatt nem tudtam minden edzésen részt venni hét közben, ezért a kispadra kerültem. Akkor jól szálltam be, mert gólt szereztem. Nem szabad azon keseregnem, hogy a belga élvonalban kispados vagyok. Gondoljon csak bele, két hete még az Újpest második keretével készültem. Ahhoz képest ez nagy változás.

A KORÁBBI DEBRECENI JÁTÉKOS, IBRAHIMA SIDIBE, VALAMINT JUHÁSZ ROLAND TISZÁVAL KAPCSOLATOS NYILATKOZATÁT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

 

 A PRO JUPILER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Anderlecht 24 16 6 2 50–14 54
2. Genk 24 15 6 3 58–24 51
3. Gent 24 14 4 6 48–35 46
4. Club Bruges 24 13 3 8 50–30 42
5. Lokeren 23 10 8 5 33–29 38
6. Standard 23 11 3 9 40–30 36
7. Cercle Bruges 23 10 5 8 32–29 35
8. Kortrijk 24 10 4 10 28–27 34
9. KV Mechelen 21 9 7 5 24–21 34
10. Zulte-Waregem 24 7 10 7 34–30 31
11. Westerlo 23 7 7 9 30–32 28
12. St. Truiden 22 6 4 12 16–40 22
13. Eupen 24 5 4 15 25–44 19
14. Germinal B. 23 4 7 12 15–31 19
15. Lierse 24 3 7 14 19–52 16
16. Charleroi 24 2 5 17 14–48 11

 

Legfrissebb hírek

Női röplabda CEV-kupa: Németh Anett csapata elveszítette a döntőt

Röplabda
4 perce

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót

Bajnokok Ligája
5 perce

BL-negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
5 perce

A Nantes kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda BL negyeddöntőjébe

Kézilabda
18 perce

Hollandia után Törökországot is megverték a mieink a Billie Jean King-kupában

Tenisz
20 perce

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
52 perce

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
58 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik