Szalai Ádám számára gyakorlatilag véget ért a szezon

2013.04.28. 14:40
null
Szalai a nyári felkészülésre már felépül (Fotó: Imago)
Szalai Ádám számára minden bizonnyal véget ért a szezon. A Mainz légiósa maga ismerte el, hogy sérülés miatt öt-hat hetet kénytelen kihagyni, ez pedig azt jelenti, hogy ebben az idényben már aligha játszhat.

„Sziasztok! Sajnos szomorú hírrel kell szolgálnom. A Dortmund elleni összecsapáson az ellenem elkövetett egyik szabálytalanság után – habár akkor tudtam folytatni a játékot – a következő napokban egyre erősödő fájdalom alakult ki a hátamban” – írta Szalai a facebook-oldalán.

„A vizsgálat a csigolya-harántnyúlvány törését állapította meg. Ez sajnos elég nagy fájdalommal jár, és a gyógyulás öt-hat hetet vesz igénybe. Ezért valószínű, hogy a hátralévő négy meccsen nem fogok tudni pályára lépni a német bajnokságban. Hál' Istennek, a nyári felkészülést ez a sérülés nem fenyegeti, rendben el fogom tudni kezdeni a munkát.”

Mint ismert, a múlt hétvégén a Borussia hazai pályán 2–0-ra nyert a Mainz ellen. A találkozón Szalai Ádám az 57. percben lépett pályára, s végigjátszotta a hátralévő több mint fél órát.

Szalai ebben a Bundesliga szezonban 29 meccsen 13 gólt szerzett, ezzel a stuttgarti Vedad Ibiseviccsel és a frankfurti Alexander Meierrel holtversenyben a negyedik helyen áll a góllövőlistán.

 

Legfrissebb hírek

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41