Dinamo: a sportigazgató szerint Dzsudzsák a Poolban is helyt állna

2013.12.18. 08:32
null
Guram Adzsojev jó véleménnyel van Dzsudzsákról (Fotó: Imago)
Guram Adzsojev az 1990-es években Diósgyőrben is futballozott, ma pedig a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkva sportigazgatója. A sportvezető a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a szélsőről. Elmondta, nem tud arról, hogy érkezett volna konkrét ajánlat a magyar futballistáért, ugyanakkor véleménye szerint akár a Liverpoolban is megállná a helyét.
„Nagyszerű játékos. Megemelem a kalapom előtte. Remek bal lába van, ráadásul immár elég tapasztalt is, nagy hasznára van a Dinamónak, fontos része a csapatnak” – jellemezte a Nemzeti Sport kérdésére Dzsudzsák Balázst a Dinamo Moszkva sportigazgatója, Guram Adzsojev.

Nagy kérdés, megválhat-e tőle a téli szünetben az orosz klub.

„Miért, kereste őt valaki?” – kérdezett vissza Adzsojev, aki nem tud arról, hogy a közelmúltban az angol és az olasz sajtóban a játékossal hírbe hozott Fulham, Liverpool, Inter trió jelentkezett volna ajánlattal.

„Érdeklődés van iránta, de ez egy olyan nagy klubnál, mint amilyen a Dinamo, nem meglepetés. A keretből több játékost is megkörnyékeznek ilyenkor, a téli és a nyári átigazolási időszak is mozgalmasan telik a klubnál, azt azonban kijelenthetem, konkrét ajánlatot egyelőre senki sem tett a magyar szélsőnkért – hangsúlyozta a sportvezető. – A hierarchia nálunk szigorú, a keret alakulásáról a mindenkori vezetőedző, jelen esetben Dan Petrescu határoz. Ha egy labdarúgónkat megkeresnek, és ajánlatot tesznek érte, a tréner eldönti, mehet vagy sem. Ha szüksége van a játékosra, marad, ha nincs, kezdődhet a papírmunka.”

Adzsojev arra a kérdésre is válaszolt, hogy Dzsudzsák vajon megállná-e a helyét egy Liverpool-szintű csapatban.

„Nehéz kérdés. Szerintem igen. A keretünkben kizárólag átlagosnál sokkal jobb képességű futballisták vannak, Dzsudzsák Balázs is ilyen. A bal lába nagyon sokat ér, elfutásai, beadásai élményszámba mennek.”

A GURAM ADZSOJEVVEL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT, AMELYBEN FELIDÉZI DIÓSGYŐRI PÁLYAFUTÁSÁT IS, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
18 órája

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
21 órája

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
21 órája

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 23:31

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 22:08

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 12:14
Ezek is érdekelhetik