Notts: „No Bajner, no party” - az edző elmondta, mit gondol erről

2015.01.21. 21:25
null
Bajner rendszeres játéklehetőséghez juthat a Nottsban (Fotó: Notts County Facebook)
Az angol harmadik ligás Notts County menedzser-asszisztense, Greg Abbott a klub hivatalos honlapjának adott videointerjúban beszélt Bajner Bálint szerződtetéséről: elmondása szerint az Ipswich Town menedzsere, Mick McCarthy és a volt Notts-, most már Ipswich-kapus Bartosz Bialkowski is döntő szerepet játszott az átigazolásban.

„Tárgyaltunk Mick McCarthyval egy másik játékosról is, de ő máshová ment. Mick ekkor megkérdezte, hogy milyen típusú játékost keresünk? Azt mondtuk, valódi centert, aki nagy, erős és meg tudja tartani a felpasszolt labdákat – így jött az ajánlata. Meg szeretném köszönni a segítségét, mindent megtett azért, hogy Bálint hozzánk kerüljön, miután bejelentettük az érdeklődésünket. Bart [Bialkowski – a szerk.] is segített, elmondta Micknek, hogy nagyon jól érezte magát nálunk” – nyilatkozta Abbott.

„Bálint nagy segítség lesz a támadásépítésben. Az elmúlt négy-öt hétben nagyon könnyen visszaküldték az előrelőtt labdáinkat, ez pedig védekezésre kényszerített minket. Bálint meg fogja tartani a labdákat, amíg a középpályásaink és a védőink fel tudnak futni a támadásokhoz. Ez azt jelenti, hogy át tudjuk helyezni a súlypontot az ellenfél térfelére, ez pedig nagyon hiányzott az elmúlt hónapban. Ő az, akit Jimmy Spencer sérülése óta kerestünk” – tette hozzá.

Abbott azzal is tisztában van, hogy kultuszhőst igazolt, sőt, neki is feltűnt a #NoBajnerNoParty hashtag és a magyar trollhadtest aktivizálódása – még azt is elmondta, mit gondol arról, hogy „No Bajner, no party."

„No Bajner, no party? Amíg bevesznek a partiba, addig rendben van! Mindenesetre hallottam, hogy a nővére [Vadócz-Bajner Dóra – a szerk.] modellkedik. Meghívtuk a szombati meccsre, ott lesz a kispadon" – tréfált az edző.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04