Besiktas: Dzsudzsák a héten csatlakozhat – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.06. 07:18
null
A Besiktas tervezett kezdője a következő idényben – egyelőre még csak képzeletben Dzsudzsákkal
Egybehangzó török sajtóhírek szerint közel a megegyezés a Dinamo Moszkva és a Besiktas, valamint a török klub és a moszkvai egyesületet elhagyni készülő, ott még féléves szerződéssel bíró Dzsudzsák Balázs között.

 

Akad olyan oldal, amelyik azt írja, hogy a magyar szélső már a héten csatlakozik az isztambuli klub keretéhez. A szurkolói fórumokon mindenesetre kiemelt helyet foglal el Dzsudzsák a lehetséges nyári érkezők között, sőt, ahogy az ilyenkor lenni szokott, előlegezett bizalomként már a kezdőcsapatba is bekerül.

Csakúgy, mint az új fiú Loic Rémy, valamint Dzsudzsák moszkvai klubtársa, a középhátvéd Douglas. Utóbbival sajtóhírek szerint már meg is egyeztek a törökök. A magyar szélsőről – akiért több ajánlat futott be – viszont még további egyeztetésekre van szükség. A Besiktas képviselői mindenesetre Moszkvában vannak, ami meggyorsíthatja az ügymenetet – legalábbis török lapok, köztük a Fanatik szerint.

A Nemzeti Sport Online ugyanis úgy értesült, nem folynak ennyire előrehaladott egyeztetések az ügyben, és arról egyelőre szó sincs, hogy a jelenleg a Dinamóval Ausztriában készülő szélső néhány napon belül csatlakozna a Besiktashoz. (Ettől függetlenül a török klub és a Hertha érdeklődése valós, de még a Dinamóval folytatott, a szerződéshosszabbításról szóló egyeztetések sem tekinthetők befejezettnek.)

Dzsudzsák Balázs és a Besiktas kapcsolata az utóbbi napokban rendre téma volt a nemzetközi, leginkább a török sajtóban.

Eközben a német Kicker úgy tudja, hogy Dzsudzsák Balázsnak idényenkénti 3 millió eurót garantál a Dinamo Moszkvánál az év végén lejáró szerződése, a Hertha viszont maximum 1.1 milliót tudna neki ajánlani egy esztendőre.

A Dárdai Pál által irányított berlini csapat helyzetét nehezíti, hogy Dzsudzsák iránt más csapatok is érdeklődnek, ráadásul a Dinamo Moszkva már megtette szerződéshosszabbítási ajánlatát a magyar szélsőnek.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
10 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04