Ajax: két magyar tehetséget szerződtetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.11. 23:47
Ha minden a tervek szerint alakul, a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax két tehetséges magyar futballistát szerződtet a nyáron, Schön Szabolcsot és Horváth Milán Olivért. A fiatalok egyaránt három évre írnak alá, amint Amszterdamba értek – számolt be róla az ajaxshowtime.com. 

Schön és Horváth is járt már az Ajaxnál, tavaly ősszel próbajátékon vettek részt a holland rekordbajnoknál. Mindketten pozitív benyomást tettek a klubra, de akkor visszatértek együtteseikhez, előbbi a Honvéd MFA-hoz, utóbbi az MTK-hoz.

Most, hogy ebben az évben mindkét játékos betölti a 16-ot, az Ajax akcióba lendülhet. A balszélső Horváth július 18-án ünnepli a születésnapját és augusztusban csatlakozhat az amszterdamiakhoz, a támadó középpályásként és csatárként is bevethető, ballábas Schön pedig szeptember 27-én, így októberben állhat munkába.

Most, hogy ebben az évben mindkét játékos betölti a 16-ot, az Ajax akcióba lendülhet. A balszélső Horváth július 18-án ünnepli a születésnapját és augusztusban csatlakozhat az amszterdamiakhoz, a támadó középpályásként és csatárként is bevethető, ballábas Schön pedig szeptember 27-én, így októberben állhat munkába.

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
14 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
16 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00