Az elnök szerint a BEK-győztes sem tudja megfizetni a magyar szélsőt

P. K.P. K.
2017.05.23. 18:27
null
Bőle Lukácsnak (zöldben) többek között Oroszországból és Törökországból is van ajánlata (Fotó: prosport.ro)
A román sajtóban a napokban is téma volt a CSMP Iasi magyar légiósának, Bőle Lukácsnak a jövője, aki csapata legutóbbi bajnokiján győztes gólt szerzett. A BEK-győztes Steaua jogutódjánál, az FCSB-nél is képbe kerülő középpályással kapcsolatban klubja elnöke mondta azt, hogy a bukarestiek sem tudnak versenyre kelni a szélsőért a fizetését illetően az iránta érdeklődő külföldi klubokkal. A 27 éves játékos lehetséges jövőjéről ügynökével, Panicos Makedonasnál beszéltünk.

Bőle Lukács a jelenlegi szezonban, három meccsel az alsóházi rájátszás vége előtt, 29 bajnokin kilenc gólt szerzett, ötöt pedig előkészített, illetve kiharcolt öt büntetőt. Ennek köszönhetően, no meg azért is, mert lejár a szerződése a CSMP Iasinál, jelentős érdeklődés mutatkozik iránta, és várhatóan a jelenlegi fizetésénél jóval nagyobb járandóság fejében tud váltani. Erről beszélt klubja elnöke is.

„Való igaz, Florin Prunea azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint sem a bukarestiek, sem más román klub nem tudja jelenleg megfizetni Bőle Lukácsot, mert olyan lehetőségei vannak külföldről, amivel a román klubok nem tudnak versenyezni” – reagált a Nemzeti Sport Online megkeresésére a szélső menedzsere, Panicos Makedonas.

„Tény, hogy több országból is van ajánlatunk, köztük például Oroszországból vagy Törökországból, és ezek a mostanihoz képest valóban jóval magasabb fizetéséről szólnak. Először is azt kell eldöntenie Lukácsnak, hogy marad-e Európában vagy az Európán túli folytatás mellett dönt, mert nem európai országokból is vannak ajánlataink, olyan csapatoktól is, melyeknél már vannak magyar futballisták. Egyelőre minden ajánlatot meghallgatunk, és a szezon végén, az összes szempontot mérlegelve döntünk. Az anyagiakon túl nagyon fontosak a körülmények, a klub céljai, hogy nemzetközi kupainduló csapatról van-e szó” – hangsúlyozta a játékosügynök.

Érdekes, hogy Bőle attól függetlenül kapós a nemzetközi átigazolási piacon, hogy soha nem volt magyar válogatott, és jelen állás szerint egyelőre nem is lesz, hiszen nem szerepel Bernd Storck szövetségi kapitány legújabb, a júniusi, Oroszország elleni felkészülési meccsre és Andorra elleni vb-selejtezőre készülő keretben.

„A válogatottság már nem kérdés Bőle esetében, mert látszik, hogy nincs esélye bekerülni a nemzeti csapatba. A kérdés csak az, mit kellett volna tennie a meghívóhoz, hiszen a magyar bajnokságnál erősebb pontvadászatban nyújt jó teljesítményt, folyamatosan játéklehetőséghez jut, több válogatott légióssal ellentétben, akik nincsenek játékban” – fogalmazott ezzel kapcsolatban a menedzser.

BŐLE LUKÁCS LEGUTÓBBI GÓLJA

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
2026.09.25. 12:08

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07