Gonoszak falunapja – Deák Zsigmond jegyzete

Most képzeljük el – előre mondom, nem lesz könnyű –, hogy Rost Andreát szerződteti a New York-i Metropolitan, erre itthon a kalapdobálás és általános ováció helyett egyesek fennen elkezdik hirdetni, a kiváló magyar énekesnő úgyis le fog égni a világ egyik leghíresebb operaházában, olyannyira, hogy fél év múlva már csupán falunapokon danázik majd. S ezen „építő jellegű” véleményt nemcsak a szokásos névtelen és jellemtelen internetes trollok terjesztik, hanem jó nevű zenekritikusok is.

Ugye, hogy nehéz elképzelni? Pedig a metafora találónak mondható, csak épp a valóságban nem az opera, hanem a labdarúgás világában történt-történik. Ezeken a hasábokon is többször foglalkoztunk már Szoboszlai Dominikkal, illetve az őt és – amilyen rövid, olyan eredményes – pályafutását körüllengő (hát, hogy is mondjam finoman) rosszindulattal. Most, hogy minden idők legnagyobb összegéért, amit valaha magyar focistáért adtak, tényleg átigazolta őt az elitligák egyike, a német Bundesliga élcsapata, a legutóbbi BL-elődöntős RB Leipzig, az öröm és elismerés helyett/mellett van, aki úgy „szakértett”, hogy fél évig kispadozik majd, aztán kölcsönadják a Bielefeldnek.

Őszintén bevallom, ezt a gonoszsággal vegyes kishitűséget – vagy kishitűséggel vegyes gonoszságot, egyre megy – nehezen fogom fel. Természetesen minden megtörténhet, jöhet sérülés, betegség, formahanyatlás, még egy világjárvány, meteorbecsapódás, vulkánkitörés, bármi, ami húszéves honfitársunk pályafutását megakasztja. De könyörgök, eddig ennek épp az ellenkezője történt, noha a meteor és a tűzhányó kivételével a többivel már meg kellett küzdenie. Sikerült, ezért is szerződtette szakmája egyik „Metropolitanje”. Sőt, elárulok egy kulisszatitkot, ha hiszik, ha nem, a még patinásabb milánói Scala igazgatója is kereste őt és menedzserét telefonon (ha valaki esetleg nem tudná, Zinédine Zidane konkrét hívásairól és a Real Madridról beszélek...), hogy odacsábítsa. Lehet, hogy ő sem ért a szakmához annyira, mint a Bielefeldet vizionáló?

Ha valaki azt mondja, a Scalában másodhegedűsnek lenni (avagy a spanyol királyi gárda keretéhez tartozni, legendás mezét viselni) ér annyit, mint a Metropolitanben (azaz Lipcsében) jó eséllyel szólózni, azzal szívesen tárgyalok, érvelek, vitatkozom, s jutok hasonló platformra. Aki viszont a jövőbeni falunapi fellépést emlegeti ezekben az emelkedett pillanatokban, azzal ez képtelenség, annak csak azt tudom kívánni, hogy soha többé ne legyen nagyobb zenei avagy sportélménye. De ennél sokkal fontosabb, hogy Szoboszlai Dominiknak minden jót, bizonyítson még magasabb szinten a maga, új klubja, a válogatott s az egész magyar labdarúgás üdvére!